Elkezdi bérleteinek értékesítését a Szegedi Nemzeti Színház

2017. augusztus 9., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc (archív)

nagyszinhaz01kf

A nyári szünetet követően, augusztus 14-én 10 órakor nyit a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodája. Ekkortól kezdik árusítani a 2017/2018-as évadra szóló bérleteket.

“Érdemes nem halogatni a vásárlást, mert az első 300 vevő ajándék belépőt kap a szeptember 8-i, hagyományos Nyitány gálára” – közölte a Szegedi Nemzeti Színház. A régi bérlők szintén eddig az időpontig újíthatják meg korábbi helyeiket. A bérletezés egyébként október közepéig tart. A kínálatban részét tizenkétféle kötött, háromféle diák- valamint egyetemista bérlet szerepel, de a gyermek- és a szabadbérlet sem hiányzik a palettáról. A Szegedi Kortárs Balett produkcióival együtt 15 bemutatónak tapsolhat majd a közönség.

Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója a következő szavakkal köszönti a nézőket az új évad előtt: “Mindig bizakodással és némi izgalommal ajánlom közönségünk megtisztelő figyelmébe új évadunk programját. Január óta dolgoztunk legbelsőbb munkatársaimmal azért, hogy egyeztessük a műsorterv összeállításának sokféle szempontját. Ezek közül legfontosabb az a célkitűzés, hogy nézőinknek művészileg értékes, sokszínű és érdeklő­désüket felkeltő programot kínáljunk. Csak olyan produkciót tűzünk műsorra, aminek értékében hiszünk, ugyanakkor tudjuk, hogy az elvárások sokfélék, és a város és tágabb környezete egyetlen hivatásos színházának élményt kell nyújtania mindenkinek, aki tartalmas színházi estére vágyik. A következő évadot is műfaji sokféleség jellemzi: a klassziku­soktól a kortárs drámákig, szórakoztató vígjátékokig, az opera műfajában a legnépszerűbb daraboktól a felfedezésnek szánt, ritkán látható művekig, modern balettestekig, a könnyű műfaj kedvelőinek szánt igényes zenés produkciókig, a gyermekek számára az életkoruknak megfelelő, élményt adó előadásokig terjed a bemutatók skálája. A társulat már nagy igyekezettel dolgozik, hogy a legjobbat nyújtsa: sok tartalmas estét a Szegedi Nemzeti Színházban!”

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.80.89.148 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére