Sophie Braun – zenéből „nagyonkoktél”

Annak idején a Sophie Braun dobosa, Mozsár Mátyás és a gitáros-énekes, Buchovecz Norbert a Támad a Láma nevű, alternatív zenekarban kezdtek együtt zenélni. Már ekkor magyar dalszövegeket írtak, és a 2006 körül…

Szerepjáték és zene: Sárkánykönny Dalnok Társulat

A szegedi és jászberényi fiatalokból álló Sárkánykönny Dalnok Társulat hobbizenekarként indult, de három év alatt a földrajzi távolságok ellenére eljutott odáig, hogy egy - egyelőre nyers formában létező - albumot elkészítsen saját…

Kedd: romantika, fesztivál és protestáns ünnepek

Érdemes kimozdulni otthonról kedden délután és este. Lesz romantikus mesejáték, nosztalgiázhatunk régi nagy slágerekkel, fellapozhatjuk a Közéleti Kávéház évkönyvét. Ismerkedhetünk a fiatalok lelkivilágával, ha ellátogatunk a „pszichogalaxisba”, illetve a protestáns egyházak igehirdetéseit…

Szombat-vasárnap: hétvége sok színházzal

Egy tárlatvezetés lehet nagyon jó, akkor is, ha szubjektív, és Shakespeare is lehet nagyszerű, akkor is, ha ezúttal kissé másképp-Shakespeare. Lesz örökzöld country a kávéházban, kávéház a színházban, „tudattalan” kortárs balett, Piaf…

Csütörtök: már három fesztivál!

Őszi, kamarazenei, nemzetközi A Capella – három a fesztivál, akár a kislány. Melyiket válasszam, melyiket szeressem? Csak ízlés kérdése, hiszen széles a paletta. Zene, a „nagyon nehéztől” a „pehelysúlyig”, hangszeres és vokál,…