Egészség

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni a kánikulában vízfogyasztásnál

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni a kánikulában vízfogyasztásnál

2021. július 20., kedd
Ezekre a dolgokra érdemes figyelni a kánikulában vízfogyasztásnál

Az elmúlt napokban kiélvezhettük a kellemes hőmérsékletet, amit a hidegfront hozott magával. Nagy kánikulára még nem kell számítanunk a héten, de az előrejelzések szerint péntek körül már a 30 fokot is elérheti a nappali hőmérséklet. Készüljünk fel az újabb hőhullámra: összeszedtük, miért is fontos a megfelelő folyadékbevitel.

Élettani hatások

Egy átlagember számára a napi vízszükséglet úgy 2-3 liter, de a nyári melegben előfordulhat, hogy ennél jóval többet iszunk - ez teljesen természetes folyamat, hiszen a szervezetből nagyobb mennyiségű folyadék választódik ki. Abban az esetben, ha kevesebbet iszunk a kelleténél, jelentkezhet fejfájás és szédülés, amelyek a dehidratáció - azaz kiszáradás - alapvető tünetei.

Ilyenkor nem javasolt gyorsan és sok folyadékot pótolni, mert a szervezet számára ez még nagyobb terhelést jelent.

A szakértők azt tanácsolják, hogy inkább többször igyunk, de egyszerre csak kisebb mennyiséget, hogy a szervezet a nap folyamán egyenletesen jusson hozzá a szükséges folyadékhoz.

Izzadás során nem csak folyadék, de ásványi anyagok is távoznak a testünkből, amelyeknek a pótlása szintén létfontosságú. Hazánkban a legtöbb településen jó a vezetékes víz minősége, így a folyadékpótlásra a legjobb választás továbbra is a csapvíz, vagy pedig a palackozott ásványvíz. Utóbbi esetében érdemes néhány havonta cserélgetni, hogy milyen fajtát veszünk le a polcról, hogy a vízben található ásványi anyagok ne telítődjenek túl a szervezetünkben. Továbbá az olyan megterhelő tevékenységek végzésekor, mint az intenzív sportolás, érdemes lehet izotóniás italokhoz is nyúlni.

Hasznos tippek folyadékbevitelhez

  • Fontos, hogy többször igyunk keveset, nem egyszerre sokat.
  • A legjobb választás a víz: azért, hogy ne legyen unalmas, ízesíthetjük mentával, citrommal, lime-al, gyömbérrel. Izgalmassá tehetjük akár gyümölcsök levével is 1:1 arányban. Fontos, hogy ebben az esetben 100%-os gyümölcstartalmú italt használjunk.
  • Használhatunk vizeink ízesítésére teafüvet, nyáron részesítsük előnyben a zöld teát és a gyümölcsteákat.
  • Egy színes vagy díszített űrmértékkel ellátott kulacs is motiválhat a folyamatos folyadékpótlásra, különösen gyerekeknél.
  • Legyen szem előtt a víz otthon, és a munkahelyen is!
  • Az étkezéseinket mindig egészítsük ki folyadékkal!
  • Fogyasszunk naponta többször lédús gyümölcsöt és zöldséget! Ez egyszerre járul hozzá a folyadékbevitelhez, a rost-és vitaminfogyasztáshoz.

SZTE Info

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.