2015. január 1-jétől a korábban díjmentesen használható gyorsforgalmi utak - néhány kivételtől eltekintve - e-matrica kötelesek lettek. Ezentúl a motorkerékpárokra, személygépkocsikra, pótkocsikra, lakóautókra, autóbuszokra és azok vontatmányaiért is fizetni kell, a Volán…
Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezettséggel - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés…
Az MSZP hétfőn felszólította a kormányt, hogy január 31-ig se a büntetést, se az azzal járó igazgatási díjat ne vesse ki a fizetőssé vált utakon megyei autópálya-matrica nélkül autózókra.…
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát.…
Az LMP megkeresi a parlament másik két ellenzéki frakcióját, hogy együtt forduljanak előzetes normakontrollért az Alkotmánybírósághoz az útdíjról szóló rendelet miatt.…
Az újév első napjától a megszokott időalapú matricák mellett (10 napos, havi, éves) az autósok az új megyei matricát is megvásárolhatják; az autósok egyéni kalkulációik alapján mérhetik fel, hogy maradnak a számukra…
A Magyar Autóklub (MAK) támogatja a megyei matricás rendszer bevezetését, viszont az elkerülő és bevezető utakon a szükséges hatástanulmányok megismeréséig ellenzi a díjfizetés bevezetését - közölte az autóklub országos elnöksége csütörtöki ülését…
Összegyűltek az aláírások az MSZP által az útdíj kapcsán kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap megtartásához - közölte a szocialista frakció kedden az MTI-vel.…
A kormány évek óta foglalkozik a megyei matricák kérdésével, vannak hatástanulmányok, és ezek elérhetőek lesznek - mondta el a kormányszóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján kérdésre válaszolva.…
A Jobbik elítéli az útdíj kiterjesztését az M0-ra és az autópályák budapesti bevezető szakaszaira.…