Ante Dabo, a Pag szigeti Novalja polgármestere a horvát város hivatalos honlapján kért elnézést a helyi lakosoktól egyes turisták "barbár" viselkedése miatt - jelentette a horvát sajtó a hétvégén.…
Idén nyáron már harmadik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért.…
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) legfrissebb kutatása szerint a magyar háztartások több mint fele, 51 százaléka tervez főszezoni utazást, míg 2012-ben a megkérdezett háztartásoknak még csupán a 36 százaléka tervezte ezt -…
A Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből, elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból, a helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is…
A magyar kormány mintegy 1,7 millió emberrel folytatott párbeszédet, ennyi embert sikerült bevonnia a kormányzásba - értékelte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a most zárult nemzeti konzultációt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János visszautasította…
A turistákra és a nyaralni utazókra is gondoltak a rendvédelmi szervek. Több kampánnyal a gyerekeket és az egyetemistákat szólítják meg.…
Jól kezdte az évet a turizmus, elsősorban a külföldi vendégforgalom emelkedett, az ország tíz legjelentősebb küldőpiaca közül 8-nál növekedést regisztráltak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva…
Nyolc partner írta alá a Dél-Tisza-völgy vízi turizmusának fejlesztését célzó együttműködési megállapodást az Algyői Falunapok keretében. A cél, hogy a térség turisztikai, és az ahhoz kapcsolódó gazdasági és infrastrukturális fejlesztéseket támogassák.…
Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyák tulajdonosainak a 2015. évi feltöltésekből maradt összegek elköltésére - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) keddi MTI-nek küldött közleményében.…
A szállodaipar kiemelkedő évet zárt 2016-ban, a turizmus minden mutatója rekord szintre emelkedett tavaly - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.…