Eldöntötték: ennyi pénzből valósul meg a tram-train

A beruházás nemcsak Szegedet és Hódmezővásárhelyt érinti, hanem átnyúlik más megyébe, sőt más államba is. Egészen 2020-ig határozták meg, hogy évente mennyit költenek. Cikkünkben bemutatjuk azt is, hogy eddig meddig jutottak, s…

/

Tram-train: inkább újratervezés, mint kapkodás

Az utóbbi időszakban több kérdés is megfogalmazódott a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tram-train ügyében, ugyanis kiderült, hogy a beruházás a korábban megállapított 23,5 milliárd helyett 49 milliárd forintba kerülne.…

NFM: nem az ár a baj a Hódmezővásárhely-Szeged tram-trainnel

Nem állja meg a helyét az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés járműbeszerzésének költsége megduplázódott volna – mondta Homolya Róbert az Origónak. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem…