Emmi: 360 millió forint jut idén nemzetiségi táborokra

Háromszázhatvanmillió forintból mintegy tízezer fiatal vehet részt idén nemzetiségi táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a városlődi Iglauer Parkban kedden, sajtótájékoztatón.…

Huszadik alkalommal táboroztak együtt a kisteleki hittanosok

A nyáron közel száz diák vesz részt a három hittanos táborban, az idei első tábort alsó tagozatos diákoknak szervezték meg Ópusztaszeren, a Magyarok Nagyasszonya templom melletti Szeri Katolikus Ifjúsági Szállónál - írja…

Szent László családtábor Gyulán

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége áprilisban zarándoklatot szervezett Nagyváradra, Szent László városába. A zarándokok egy Szent László címert ábrázoló lobogóval tértek haza útjukról, melyen Lukács evangéliumának egy mondata szerepel: „A jó ember…