Közel nyolcvan egyetemista féléves tanulmányait támogatják az SZTE Gazdaságtudományi Kar partnerintézményei. A vállalatok néhány szemeszteren keresztül segítenek a kiváló tanulmányi eredményeket elért fiataloknak.…
A szegedi egyetemisták augusztus 23-án olyan megyei vállalkozókkal beszélgethettek, akik a kis- és középvállalkozásaik révén lettek sikeresek.…
A közlekedési cég a 2013/14-es tanévtől is egy elsőéves közgazdászhallgatónak nyújt az önköltség összegével megegyező támogatást hét féléven keresztül.…
Oklevelet kaptak a XXXI. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának díjazottjai és témavezetőik június 19-én az SZTE Gazdaságtudományi Kar aulájában.…
A rendezvény célja az volt, hogy játékos ismeretátadással segítse a pénzügyi ismeretek fejlesztését.…
A klaszterek pontos meghatározására ma sincs egységes, mindenki által elfogadott definíció, az azonban bizonyos, olyan együttműködési formáról beszélünk, amely valamilyen piaci előnyökkel jár a vállalkozások számára.…
Egyedülálló programot indítottak a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának szakemberei annak érdekében, hogy érdemben és jól működő klaszterek jöjjenek létre Magyarországon, illetve a dél-alföldi régióban.…
Az alapítványi, vállalati és intézményi partnereknek köszönhetően negyvenkét, nappali tagozaton, önköltséges alapképzésben tanulmányát kezdő tehetséges és szociálisan rászoruló hallgató kap ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán (SZTE GTK).…
Szeptembertől az SZTE Gazdaságtudományi Kar egy diákjának nyújtanak támogatást, s a terveik szerint minden évben létrehoznak egy új ösztöndíjat.…
Harminc, különböző szempontok szerint kiválasztott tehetséges középiskolás fiatal vendégeskedik hat napon át az SZTE Gazdaságtudományi Karán.…