Vasárnap este lesz a Magyarország Szépe verseny döntője, amelyet élőben közvetít a Duna televízió és a Duna World - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.…
2003 óta rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem és a Hökkentő Lap az Egyetem Arca szépségversenyt. Az idei „SZTE Egyetem Arca” címért március 31-ig várták a pályázatokat. A versenyre 25 lány jelentkezett, az…
Mintegy kétszázan jelentkeztek az idei Szeged Szépe versenyre, melynek teltházas, divatbemutatóval és táncprodukciókkal színesített hétvégi gáláján a zsűri a vajdasági származású, 19 esztendős Cvijin Blankát választotta a legszebbnek. Ez az első alkalom…
Már beköltöztek az Auris Hotelbe a Szeged Szépe idei versenyének döntősei, megkezdték a felkészülést a holnapi gálaestre.…
Babgulyást főztek és palacsintát sütöttek kedden a Port Royal Bistró teraszán Szeged legszebb lányai. A finomságok a az ÁGOTA állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiataljainak, valamint nevelőszüleiknek készültek.…
"Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, a mai nap is pontosan az ő nagyszerűségük ünnepe volt" - mondta Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója. Szépségversennyel egybekötött bált tartottak a doboz-szanazugi ÁGOTA-táborban.…
Az idei évben először Balástyán tartották meg a nyolcadik Szeged Szépe csapatépítő programot, itt találkoztak a döntős lányok egymással, hogy egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el együtt.…
Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.…
Május végéig várják a gyönyörű lányok jelentkezését a Szeged Szépe 2015-ös évadára. A döntős lányokra ismét egy élménydús nyaralás vár fotózással, utazással és fesztiválokkal!…
A 8 éves Kovács Tamás Péter előtt még egyetlen magyar gyermek sem nyert ilyen nagy díjat világméretű szépségversenyen.…