Kajak-kenu válogató – Duplázó győztesek

Mindhárom szombat délutáni döntőben az a versenyző, illetve egység nyert a kajak-kenusok Szolnokon zajló világbajnoki válogatóján, aki, illetve amely a három héttel ezelőtti, szegedi első fordulóban, ezekben a számokban tehát eldőlt a…

/

Mozgás Éjszakája harmadik alkalommal Hódmezővásárhelyen

Harmadik alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhelyen az EVP – Egészségfejlesztési Iroda a Mozgás Éjszakája eseményt. Június 16-án, pénteken 21 és 24 óra között ismét közös éjszakai sportolásra hívják a lakosságot a helyi sportegyesületekkel…

Szponzort és FB-tagokat hallgattak meg a KSE-perben

A három sportszakosztályt tömörítő Kecskeméti KSE Kft.-n belül voltak ellentétek, például a fizetési nehézségek jelentkezésekor, hiszen míg a kosarasok megkapták a fizetésüket, a kézisek nem – ez is elhangzott a Szegedi Járásbíróságon,…

Zombor Gábort hallgatták meg a KSE-perben

Közakarat volt Kecskeméten abban a kérdésben, hogy támogassák az élsportot, és a közgyűlés is egyhangúlag döntött a Kecskeméti KSE Kft. létrehozásáról – mondta el tanúvallomásában Zombor Gábor fideszes országgyűlési képviselő, a város…