A magyar képregény műfaj múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, az előadások, kiállítások témái közül azonban nem hiányozhatnak a belga-francia, amerikai, jugoszláv sőt a lengyel albumok…
Eladásra kínálnak egy erotikus és pornográf ex librisekből összeállított gyűjteményt is.…
Igazi könyvritkaságokkal és más, kultúrtörténeti szempontból is fontos kiadványokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a Somogyi-könyvtárba, ahol a szombati, 19. Szegedi Könyvárverés anyagát mutatják be.…
Könyvbemutatóval, kiállítással és diavetítéssel várja látogatóit a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtáraiban november első hetében.…
Szabó Magda születésének évfordulójára kiállítással emlékeznek a Somogyi-könyvtárban, de reneszánsz és barokk zene, valamint könyvbemutató is várja az érdeklődőket.…
A kitüntetéssel a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Gyermekkönyvtáros Szekciója ismerte el a szegedi Gyermekkönyvtár sokéves kiemelkedő munkáját. A díjat a szekció idei őszi szakmai napján, október 16-án adták át Békéscsabán, a Békés…
Ale Ildikó előadása, illetve egykori és mai könyvkiadók szerzői és tematikus sorozataiból összeállított válogatás várja az érdeklődőket a Somogyi-könyvtárban.…
„Tájemlékektől az Álom lapokig” címmel egy művészeti projektet ismerhetnek meg az érdeklődők az ötlettől a szervezésen át a megvalósításig a Somogyi-könyvtárban Ale Ildikó által.…
Tehetségpont-hangversenynek ad otthont a Somogyi-könyvtár, a csecsemő alvásáról lesz szó a BabaKuckóban, valamint Bene Zoltán és Domonkos László vendégeskedik majd a könyvtárban.…
Újabb érdekes programokkal várja látogatóit a Somogyi-könyvtár október első napjaiban.…