A Csongrád Megyei Bíróságon jogerős döntés született azoknak a Mars téri kereskedőknek az ügyében, akiknek pavilonjainál még 2005-ben tűzveszélyességre hivatkozva rendelt el bontást a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal építési osztálya. A bíróság…
A várossal perben álló Mars téri kereskedőkkel a színfalak mögött zajlanak a tárgyalások, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot, most azonban mégis úgy néz ki, az egyik kereskedővel már létrejött a megegyezés…
Az adófizetők pénzéből semmilyen jogcímen nem jár kártérítés annak a 13 Mars téri kereskedőnek, akik akadályozzák a piacrekonstrukciót - jelentette ki a pénteki közgyűlési vitában Botka László (MSZP) polgármester.…
A Mars téri kereskedők provokációnak és hangulatkeltőnek nevezik a pavilonjaik vételi árával kapcsolatos híradásokat, melyet véleményük szerint csak a városháza szivárogtathatott ki. Ezt többek között azért sem tartják etikusnak, mert abban egyeztek…
Hosszú évek felháborodása miatti fricska volt a 200 milliós kérelem, amit már kedden vissza is vont Farkas László Mars téri kereskedő – írja portálunkhoz eljuttatott levelében…
A városházával perben álló Mars téri kereskedők ügyét újra kell tárgyalnia a városi bíróságnak – ez a döntés született a megyei bíróság másodfokú eljárása során. Az ítéletről a helyi napilap is beszámolt,…
Többek között az I. fokon eljáró városi bíróságon történt bizonyítási eljárások hiányos, pontatlan lefolytatása miatt döntött úgy a megyei bíróság, hogy a várossal perben álló Mars téri kerekedők perét újra kell tárgyalnia…
A várossal perben álló Mars téri kereskedők elmondásuk szerint több levelet is írtak Botka László polgármesternek és Nagy Sándor alpolgármesternek. Választ nem kaptak megkeresésükre. Felkeresték szerkesztőségünket, s elküldték nekünk is egyik, egy…
Asztallicit a nyilvánosság kizárásával Nagy volt a nyüzsgés, tolakodás a Mars téri piac U pavilonja előtt hétfőn 11 óra tájt. Mivel szeptemberben hozzáfognak a nagycsarnok építéséhez, a fedett, asztalos piacot ideiglenesen el…
Felháborodásuknak adtak hangot a Mars téri kereskedők képviselői az Etelka sori garázsboltok felvásárlásának hírére. A szegedi önkormányzat látványosan kettős mércét alkalmaz az Etelka sori és a Mars téri kereskedőkkel szemben: az egyik…