Unsereiner és a Zsidesz

A Jobbikhoz közelálló, főleg internetes miliőkben már evidens lett a Fidesz „Zsidesz”-nek nevezése. A szóköltemény maga baloldali találmány. 1990-ben a Kiss Péter vezette BIT (Baloldali Ifjúsági Társulás) aktivistái a választás kampány részeként…

Csurka: a Jobbik az új SZDSZ

A MIÉP elnöke blogbejegyzésében a szabad demokraták utódának nevezte a Jobbikot és lezsidózta Vona Gábort, de kiosztotta a szocialista pártot is, a mely szerinte tehetségtelen és tartás nélküli politikusokból áll – számolt…

Csütörtökön lesz a szegedi Fidesz tisztújítása

A Fidesz tisztújító kongresszusán újraválasztották pártelnöknek Orbán Viktort, s az alelnöki posztokon sem történetek változások. A párt szabályzata szerint a helyi szervezeteknek egy hónapon belül kell megtartaniuk saját tisztújító gyűléseiket. Úgy értesültünk,…

Fidesz: Továbbra is Orbán Viktor a főnök

Újraválasztották a Fidesz elnökévé Orbán Viktort a párt XXIII. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten. Újabb két évre alelnök Pokorni Zoltán, Varga Mihály, Kósa Lajos és Pelczné Gáll Ildikó is.…

Szombaton újraválaszthatják Orbán Viktort

A Fidesz szombati kongresszusán várhatóan megerősítik majd a szocialistáknak címzett követeléseket, valamint újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt – írja a Magyar Nemzet Online.…

Brüsszelben gratuláltak a Fidesznek a történelmi sikerhez

Az Európai Néppárt elnökségi ülésén gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek az európai parlamenti választás 30 éves történetének legjobb eredményéhez – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteken. A Fidesz…

Távozásra szólította fel a kormányt Orbán Viktor

A Fidesz elnöksége nyolcpontos levelet írt az MSZP elnökségének, amelyben többek között követelik, hogy állítsák le a privatizációt, vonják vissza az ingatlanadó tervét, valamint ne támogassanak bankokat külföldi hitelekből – jelentette be…

Vajdasági elismerés a Fidesznek és a Jobbiknak

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke gratulált Vona Gábornak, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének az EP-választáson elért eredményhez. A VMDP választmánya nagyra értékeli a Fidesz – MPSZ részéről a nemzetpolitikában…

A medve bőre

Véleményem szerint az SZDSZ-ben hosszú ideje olyan régóta tartó és mély intellektuális válság van, hogy kész csoda lenne, ha az országgyűlési választáson bejutnának az Országgyűlésbe. Jelen állapotok szerint örülhetnek az állami támogatást…