Heves vitát követően, a kormánypárti képviselők szavazataival elfogadta Szeged város 2009. évi költségvetését pénteken a közgyűlés. Az ellenzék valamennyi kapcsolódó módosító javaslata – köztük a kisgyermekes családok ingyenes tömegközlekedésére, illetve a vállalkozássegítő…
Fotók: Gémes Sándor A közüzemi és közszolgáltatási díjak, illetve a helyi adók növelése volt a fő téma a szegedi közgyűlés ez évi utolsó rendes ülésén. Az emelkedett, karácsonyi hangulat csupán Solymos László…
Fotó: Gémes Sándor Szentgyörgyi Pál (MSZP) gazdasági alpolgármester a megszorítások és a fejlesztések éveként beszél 2009-ről, a Fidesz szegedi frakciója kedden pontosított: az ellenzéki képviselőcsoport szerint a könyörtelen megszorításokról és az erőltetett…
Fotók: Gémes Sándor Hazánk és szűkebb régiónk gazdasági-politikai válsága volt a témája a Makói Szalon közéleti rendezvénysorozat nyolcadik estjének, melyet a napokban tartottak a helyi Kalász étteremben. Ezúttal két egyetemi oktatót, Oláh…
Fotók: Gémes Sándor Délelőtt a pénzügyi válság magyarországi hatásai, illetve a szegedi gazdaság helyzete, délután pedig az egészségügyi integráció első évének értékelése volt a fő téma a városi közgyűlés pénteki ülésén. Botka…
A Közéleti Kávéház „kihelyezett” ülése Fotók: Gémes Sándor Október 12-én Szeged-Gyálaréten – Magyarország legmélyebb pontján, Európa legrégebben, 8000 éve lakott környékén – tartotta aktuális rendezvényét Közéleti Kávéház. A „Van kiút a válságból!”…
Fotók: Gémes Sándor A pénteki közgyűlés első részéről szóló beszámolónkban még azt írtuk, Botka László a szokottnál némiképp halványabbnak tűnik, délutánra már sikerült rendeznie a sorokat: egyebek mellett szánalmasnak és röhejesnek nevezte…
http://szegedma.hu/wp-content/uploads/2008/09/kerekasztal93-70x70.jpg…
Fotó: fidesz.hu „Tények és vélemények” címmel indítja útjára közéleti kerekasztal-beszélgetéseinek sorozatát a SZEGEDma.hu. Szerdán 17.30-kor az újszegedi Rendezvényházban a nemrégiben megtartott kötcsei Polgári Piknik, illetve az ott elhangzott helyzetértékelések lesznek terítéken. A…
Fotók: Gémes Sándor Péntek reggel a városházán fogadták a Honvéd téri Református Egyházközség meghívására Szegedre látogató andolsheimi Szent Cecília Kórust. A Franciaországból érkező katolikus közösség a szombati kórushangversenyre érkezett, melyen a Szeged-Honvéd…