A projektre Mórahalom a norvég pályázati alap keretében 936 ezer euró támogatásban részesült, amelyhez 15 százalékos önerő tettek.…
A Kiskunsági Nemzeti Park új vezetője látogatott Mórahalomra Nógrádi Zoltán polgármester meghívására.…
Mórahalmon, a Mini Hungary Parkban a magyarság legkiválóbb építészeti remekműveinek makettjeit tekintheti meg!…
Március 12-én Mórahalomra látogatott Izrael Állam magyarországi nagykövete, aki Nógrádi Zoltán polgármesterrel közös befektetési lehetőségekről, üzleti és turisztikai kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt. A konzultáció után Ilan Mor nagykövet elismerően nyilatkozott a Csongrád megyei…
A Kotányi-Mórahalom Fűszerpaprika Program lehet a Homokhátság mezőgazdasági fejlesztésének alapja – jelentette ki Nógrádi Zoltán polgármester. A tavaly indult együttműködéshez csatlakozó gazdák száma több mint duplájára nőtt, és a tervek szerint idén…
A nemzetközi Megújuló Energiaforrások Bajnokságának egyik kategóriájában Mórahalom bizonyult a legjobbnak.…
Nógrádi Zoltán polgármester meghívására február 12-én Mórahalomra látogatott Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki a hazánk déli határszakaszán kialakult migrációs helyzetről tájékozódott személyesen a helyszínen.…
Mórahalmi rendészek tessékelték ki illegális migránsok egy csoportját a helyi buszpályaudvar várójából. Nógrádi Zoltán polgármestertől megtudtuk, megháromszorozódott a határsértők száma az előző év azonos időszakához képest, és az is megfigyelhető, hogy ma…
A mórahalmi önkormányzat támogatja, hogy egy új átkelőhelyet alakítsanak ki a homokháti kisváros és Horgos között a magyar-szerb határon – közölte Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.…
Egyre nagyobb gondot jelent az illegális migráció a Homokhátságon, a naponta érkező több száz határsértő egészségügyi és közbiztonsági kockázatokat jelent – jelentette ki Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere csütörtökön a határ menti…