Válság – Nagyobb recesszió és munkanélküliség

Folytatódott a globális negatív hangulat pénteken: míg Magyarországon már egyre többen számolnak akár hat százalékos gazdasági visszaeséssel is, az Egyesült Államokban 25 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta.…

Pesszimista helyzetkép jövőbe vetett reménykedéssel

Politikai kerekasztal-beszélgetés Mórahalmon Fotók: Gémes Sándor Az európai parlamenti (EP) választásokra való felkészülés jegyében szervezett “Európa és kereszténység” címmel kerekasztal-beszélgetést pénteken a mórahalmi Egy-Másért Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). Az…

Visszaesés: Még elkeserítőbb előrejelzést készít az IMF?

Örülhetünk, ha 2013-ra visszakapaszkodik Magyarország a 2004-es szintre, derül ki az IMF még novemberben lezárt országjelentéséből – írja az Index.hu internetes hírportál. Ráadásul az IMF most módosítani készül prognózisát, hiszen a Valutaalap…

A kapitalizmust a kapitalistáktól kell megvédeni

Botos Katalin szerint a válság a demokrácia hibáira is rávilágít Fotók: Gémes Sándor A hazánkat is elérő pénzügyi válság rövid távon nem orvosolható, Magyarországnak hosszú, szisztematikus kilábalási folyamatra kell felkészülnie – véli…

Felelősök nélküli, felelőtlen ország

Nyilván tudja, hogy egy világviszonylatban is totálisan eladósodott ország lakosai annyira nem hülyék, hogy ne ijedjenek meg egy újabb hitelfelvételtől, hát mondjuk nekik azt: ez nem az, aminek látszik. Pedig – így…

Kövér: Bűnszövetkezetben tették tönkre az országot

Fotó: Gémes Sándor A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a költségvetési hiány csökkentésén túl nem támasztott egyéb feltételeket a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi segítséghez, a napokban bejelentett megszorító intézkedések a magyar kormány szuverén döntései. Mindez…

1 14 15 16