Két ajánlat a megismételt szegedi villamostenderre

Két cég, a lengyel Pesa Holding és a cseh Inekon-csoport nyújtott be pályázatott a megismételt szegedi villamostenderre, amelyet kilenc új villamos vásárlására írt ki a csongrádi megyeszékhelyen önkormányzata – közölte Susányi Tamás,…

Fidesz: Elég a közpénzből finanszírozott pártkampányból!

A Fidesz arra szólította fel Bajnai Gordon kormányát és annak intézményeit, hogy állítsanak le minden közpénzből finanszírozott pártkampányt – adott hírt az ellenzéki párt sajtótájékoztatóján elhangzottakról a Magyar Nemzet. A Fidesz által…

Ráérünk azzal még?

És ha valóban egyre csak halasztódnak a dolgok, tényleg kifutunk minden időből. Marad minden a régiben: nagy országgyűlés, változatlan választási és önkormányzati rendszer, látszatreformok. És ez talán ideiglenesen csupán az MSZP-nek, az…

Miskolcra és Szegedre érkezett az Európa Túra

Utolsó két állomására érkezett szombaton az Európa Túra, amelynek célja, hogy láthatóvá tegye az uniós forrásokból megvalósult magyarországi fejlesztéseket; szombaton Miskolcon és Szegeden nézhették meg az érdeklődők a Fejlesztések Terepasztalát, illetve tájékozódhattak…

1 3 4 5