Kiegyensúlyozatlan volt Az Este

Nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában, ezért a Médiatanács mai ülésén figyelmeztetéssel hívta fel a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való…

Vélemény: „Brüsszel nem Moszkva”

A magyar fél mindegyik pontban engedett, megváltoztatva az eredeti szöveget, azt hangsúlyozva, hogy technikai és nem generális változtatásokról van szó. Ez részben igaz is, ha jól számoltam, a néhány apróbb, pár szavas…

A Médiatanács figyelemmel kíséri a Való Világot

A Médiatanács folyamatosan figyeli a Való Világ című valóságshow-t – mondta el a Médiatanács szóvivője. Kiricsi Karola mindemellett azt is bejelentette, hogy a Neo FM-nek összesen 20 millió forintos büntetést kell fizetnie,…

Nem csitulnak a kedélyek a médiatörvény körül

A múlt héten elfogadott médiatörvénynek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is komoly kritikákkal kell szembenéznie. A kormánypártok azonban kitartanak az elektronikus, nyomtatott és online médiát egységes elvek alapján szabályozó törvény mellett, mely…

1 4 5 6