Március elejére készül el a Futballfórum stratégiai terve

Március elejére ígért hosszú távú stratégiai tervet Csányi Sándor, a hazai sportági szövetség (MLSZ) elnöke, amikor hétfőn délelőtt megnyitotta a Magyar Labdarúgás Fórumát. Az MLSZ-t tavaly július óta irányító Csányi jelezte, a…

Az MLSZ elhalasztotta a bíróbotrány tárgyalását

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az elnökségnél kezdeményezi a nemzetközi szövetséggel (FIFA) való kapcsolatfelvételt azért, hogy hatáskörét tisztázza a február 9-i, észt-bolgár felkészülési mérkőzésen engedély nélkül közreműködött, majd emiatt felfüggesztett…

Az MLSZ-hez fordulnak a fogyasztóvédők

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) keddi közleményében "európai körülményeket, biztonságos beléptetést és hozzáértő biztonsági szolgálatot" kér a sportrajongók védelmében, hogy ne fordulhasson elő olyan életveszélyes helyzet, mint amilyen tíz napja a West…

Nógrádi Tibor lett az MLSZ területi igazgatója

Múlthét pénteken tizennégy megyei igazgató vette át a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) kinevezési okmányait, hat megyében pedig új pályázatot írnak ki. Az MLSZ Csongrád megyei területi igazgatósága vezetőjének a Csongrád Megyei…

Gera, Egervári, Nyilasi

Gerától azonnali, Egerváritól középtávú, Nyilasitól hosszú távú sikereket várunk. Gera Zoltántól azt, hogy rövid távon oldja meg a gólínségben szenvedő válogatott ezirányú gondjait, Egervári Sándortól azt, hogy végre vezesse ki egy világversenyre…

/

Kisteleki: a labdarúgás legyen „a” sport

Még a hét közepén látogatott Ópusztaszerre Kisteleki István a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, hogy az Aranycsapat emlékének állított kopjafát az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Buzánszky Jenővel közösen leplezze le. A honi…

NUSI-UPI: Remekeltek a volános apróságok

A NUSI-UPI gyermek-labdarúgóprogram egyik szegedi körzeti tornájának eredményeiről múlt hétvégén már beszámoltunk, most a másik viadal történéseit foglaljuk össze. Itt a Tisza Volán SC A és B csapata, valamint az Algyő és…

1 8 9 10