KSH: javultak az iskolázottsági mutatók

Javultak az iskolázottsági mutatók Magyarországon a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi mikrocenzus között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.…

Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége

Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adatai szerint október 1-jén 9…

Varga Mihály: a magyar gazdaság sikeres pályán halad

A magyar gazdaság sikeres pályán halad, ezt támasztja alá a belső fogyasztás, a belső kereslet és a beruházások növekedése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi…

Elemzők: az idén 10 százalékkal nőhetnek a bérek

A bérmegállapodás, a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos növekedése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt az átlagkeresetek 10 százalékos emelkedését sem zárják ki ebben az évben az…

Elemzők: javulhat a munkaerőpiac szerkezete

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése ebben az évben, a munkaerőpiac szerkezete pedig kedvező irányba mozdulhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatait az MTI-nek…

KSH: 4,5 százalékosra csökkent a munkanélküliség

A munkanélküliek száma 2016. szeptember-novemberben az egy évvel korábbihoz képest 76 ezer fővel, 208 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,5 százalékosra csökkent - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az…