Lenin-portré Zsolnayból, piros-fekete műbőr ülőgarnitúra, 5 éves terv szivarka – többek között ezeket a tárgyakat is megtekinthetik az érdeklődők a „Pártkontroll – A szocialista közigazgatás Csongrád megyében” című tárlaton. Az egykori tanácsháza…
Naponta átlagosan hetven ügyfelet szolgáltak ki eddig a Szeged Novában július másodika óta üzemelő, teljes körűen akadálymentesített, vagyis mozgáskorlátozottakat, vakokat és gyengén látókat, valamint siketeket és nagyothallókat is kiszolgáló kormányablakban.…
Akár negyven ügyet is lehet majd intézni az e-kártyával - erről a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke beszélt az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.…
Az e-közigazgatás fejlesztését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal frissen kinevezett vezetője sajtótájékoztatóján.…
A Jó Állam koncepció célja, hogy hatékonyabb, olcsóbb közigazgatás jöjjön létre. Az elmúlt három és fél év elért eredményeit a Partnerségi Program című konferencia keretében összegezték a megyeházán.…
A Csongrád Megyei Kormányhivatal minden egysége - a törzshivatal, a kormányablakok, a szakigazgatási szervek és a járási hivatalok - részt vesz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által november 28-ra meghirdetett Hivatalok Napja…
Országszerte nyílt napot tartanak november 28-án, csütörtökön a kormányhivatalok, Szegeden az A-Híd Szeged vízilabdacsapat tagjai válnak ügyintézőkké egy napra az okmányirodában.…
Rétvári Bence szerint jóval pontosabbá vált a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei felmérése után.…
A lakosságra nehezedő adminisztratív terhek csökkentését célzó program keretében 228, az állampolgárokat érintő hatósági eljárást vizsgáltak felül és egyszerűsítettek.…
Július 22-től augusztus 20-ig tart az a kormányrendeletben kijelölt időszak, amikor a kormányzati szerveknél dolgozók, illetve a területi közigazgatási szervek munkatársai szabadságra mennek.…