Létkérdésekről szól a Sófi-alapítvány biológuskonferenciája

Az antibiotikum-ellenállás vagy az agykutatás területén, és a DNS-hibajavításban elért eredményeikről is beszámolnak többek között a fiatal kutatók a 2017. évi tudományos ösztöndíj konferencián. Tizennégy tehetséges egyetemi hallgató mutatja be kutatásait a…

Csoóri Sándor emlékére rendez konferenciát az MMA

A tavaly elhunyt Csoóri Sándor, a 20. századi magyar közéleti, filmes és irodalmi gondolkodás meghatározó, megkerülhetetlen alakjának emlékére rendez konferenciát Jóslás a te idődről címmel a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn és…

/

Várszegi Asztrik is előad a szegedi Gulág-konferencián

A GULAG-rendszer táboraiba elhurcolt egyházi emberekről és hívőkről tartanak konferenciát január 27-én. A pénteki rendezvényen előadást tart Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is.…

Párbeszéddel és összefogással az állatokért

Keskeny a határvonal a szabálysértés és a bűncselekmény között, és nem minden állatkínzás, ami elsőre annak tűnik. A II. Csongrád Megyei Állatvédelmi Konferencián kiderült az is, hogy a fertőző betegségek nem kímélik…