Labdarúgás: a Gyula ellen javítana szombaton a Volán

Az őszi idény legjobb játékával szenvedett vereséget múlt vasárnap a Tisza Volán SC Szeged a Kecskemét otthonában. A kék-feketék most mindenképpen szeretnék begyűjteni a három pontot a Gyulai Termál FC ellen, hogy…

Felvételizett az első csoport a gyulai futballakadémiára

Csütörtökön megtartották az első beiskolázandó, 1995-1996-os korosztály felvételi tesztjeit a Grosics Gyula Futballakadémiára. A gyulai megmérettetésen részt vett az alapító és a gyulai önkormányzat mellett a beruházás legnagyobb finanszírozója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye részéről Kiss-Rigó…

Labdarúgás: A Gyulától is kikapott a Szeged

A Tisza Volán SC az NB III Alföld csoportjában jócskán az elvárások alatt teljesített eddig 2009-ben. A tavaszi szezonban négy vereséget könyvelhettek csak el. A legnagyobb kérdés tehát az volt a forduló…

Labdarúgás: Győzelmi pályára állna a Tisza Volán

Négy vesztes mérkőzéssel a tarsolyában fogadja szombaton a Gyulai Termál FC-t a Tisza Volán SC a labdarúgó NB III-ban. A SZEGEDma.hu szokása szerint részletes tudósításban számol majd be róla, sikerül-e megszakítaniuk a…

Magyar Futballrapszódia Újszegeden

A Grosics Gyula Futballakadémiát vezetheti majd Varga Zoltán Fotók: Gémes Sándor A Rendezvényház Kht. egy minden helyen s időben aktuális témával kezdte meg új előadás-sorozatát, az Újszegedi Délutánokat pénteken a Közép fasor…

Labdarúgás: Dabason is nyert a Volán, botlott az FK

Egymás után második bajnoki mérkőzését nyerte a Tisza Volán SC. A labdarúgó NB III Alföld csoportjának 6. fordulójában Dabason lépett pályára a szegedi együttes, s Baji Renátónak az első félidő 15. percében…

Labdarúgás: Élni kell az első helyzetekkel

A hétvégén újabb fordulót bonyolítanak le a labdarúgó NB III Alföld csoportjában és a megyei bajnokságokban is. A SZEGEDma.hu szokásához híven folyamatosan nyomon követi a történéseket, s tájékoztatja olvasóit a legfrissebb eredményekről…

Labdarúgás: sikerült Gyula bevétele!

Beindult az iskola, beindult Beretka Szombaton délután a labdarúgó NB III Alföld csoportjának 5. fordulójában a Gyulai Termál FC otthonában lépett pályára az eddig egy döntetlennel és három vereséggel álló szegedi Tisza…

Buchholcz Gábor: “Türelmesnek kell lennünk!”

Fotó: Gémes Sándor Az orosházi pontszerzést követően nagyon reménykedtek a Tisza Volán SC NB III-as labdarúgócsapatának tagjai és szurkolói, hogy a szombati 4. fordulóban hazai pályán a fiatal csapat megszerzi idénybeli első…

1 11 12 13