A romániai magyarság közös rendezvényeként kezdődtek meg hétfőn a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek szervezésében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttesen vett részt a történelmi…
Vissza kívánja állítani Erzsébet királyné mellszobrát a kolozsvári Fellegvárra vezető egykori sétálóúton levő talapzatra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. A tervek szerint a kolozsvárival egy időben az egykori…
Az autonómia jelentőségének, a székelyföldi fejlesztési stratégiáknak, a magyarországi médiatörvénynek, a román-magyar viszonynak, illetve a "magyar kártyának" a témája egyaránt szerepel pénteken a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) programjában.…
Huszonkét évvel ezelőtt az erdélyi Bálványoson indult, majd kinőtte a helyet, és Tusnádfürdőre költözött a magyar–magyar, illetve a magyar–román párbeszéd legnagyobb közéleti fórumává vált Tusványos.…
Több mint kétszázan 240 kilométert készülnek megtenni négy nap alatt jövő héten a székelyföldi autonómia érdekében.…
Gyergyószentmiklósi, valamint a környékbeli könyvtárak könyvállománya gyarapodhat annak az adománynak köszönhetően, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kapott a szegedi Antikvár Áruház jóvoltából…
Mikor lehet bejegyzett párt az Erdélyi Magyar Néppárt? Erre a kérdésre Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke azt mondta, az első összesítések azt mutatják, sikerült teljesíteni a párttörvény…
A magyar és román állam képviselői szombaton Kolozsváron avatóünnepség keretében vették át hivatalosan is a magyar és a román kormány közös támogatásával restaurált Mátyás-szoborcsoportot, az esemény tiszteletére egész napos rendezvénysorozatot is szerveztek…
Több mint félszáz délvidéki és partiumi magyar, köztük határon túli szervezetek vezetői, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Pál Károly és ifj. Juhász Bálint, a Vajdasági Magyarok Szövetségének…
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a SZEGEDma.hu-nak egy sikeres média-együttműködést lezáró konferencia után a határok leomlásáról beszélt, aminek szerinte az infrastrukturális fejlesztésekkel párhuzamosan a fejben is el…