Jobbik-levél Solymosnak: Hol a nemzeti lobogó?

Nyílt levélben fordult kedden Solymos László (MSZP) alpolgármesterhez a Jobbik szegedi alelnöke. Ö. Kovács Márton kifogásolja, hogy nincs egy címeres nemzeti zászló sem az IH Rendezvényközpontban, ahol az EP-választásra létrejövő szavazatszámláló bizottságok…

Varga: a kormány második csapást kaphatja

 A szomszéd megyében járt a Fidesz alelnöke, Varga Mihály, aki Orosházán többek között arról beszélt, hogy szerinte szociális jellegű népszavazás is lesz a június 7-ei európai parlamenti választás. „Elérkeztünk a második szociális…

EP 09 szubjektív 04

MCF: egy etnikai alapú párt esélyei A hazai cigányság számának és különösen a teljes népességen belüli arányának emelkedésével talán természetes jelenségnek tűnhet egy önálló, etnikai alapon szerveződő cigány párt létrehozásának gondolata. Ennek…

LMP: Feketegazdaság helyett zöldgalléros munkát

A Lehet Más a Politika (LMP) és a Humanista Párt (HP) Zöld Új Megegyezés (Green New Deal) című programját mutatták be csütörtökön Szegeden egy eső áztatta utcai performance keretében. A június 7-i…

EP 09 szubjektív 03

Liberalizmus, másként? – Más politika a semmiből Szinte a semmiből robbant be a magyar politikai valóságba a Lehet Más a Politika – Humanista Párt (LMP-HP) szövetsége. Az LMP valóban egy frissen létrehozott…

Mindszenten járt Szájer József

A június 7-i választás véget vethet a “kormányzati ámokfutásnak”, annak a gazdaságpolitikának, amely az adóprés megszorításán kívül másra nem képes – jelentette ki Szájer József, a néppárti európai parlamenti képviselő hétfőn a…

Harrach Péter: „Téved, aki a felzárkóztatást szegregációnak nevezi”

Van mit erősíteni az Európai Néppárton Harrach Péterrel, az Országgyűlés alelnökével, volt szociális és családügyi miniszterrel az óföldeáki idősek otthona fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett névadó ünnepségen találkoztunk. Megkértük, kommentálja a kormány…

Dübörög a kampány

Sajátos kettősség jellemzi tehát az MSZP stratégiáját. Egyrészt nyíltan vállalja a kommunista diktatúra – és Kádár János országának – örökségét. Elég csak arra a felejthetetlen pillanatra gondolnunk, amikor a szocialisták tisztújító kongresszusán…

A Fidesz női tagozatának nyílt levele

A június 7-i európai parlamenti választásokra készülve nyílt levelet tett közzé a Fidesz – MPSZ Csongrád Megyei Női Tagozata. Az Üzenet a nőknek című nyilatkozatot alább teljes terjedelmében közöljük.…