A nyelvben talált otthonra Ilma Rakusa + FOTÓK

Debrecen és Budapest után Szegedre is ellátogatott az anyai ágon magyar származású Ilma Rakusa Svájcban élő költő, író, műfordító, a zürichi egyetem szlavisztika professzora.…

Májusi Tiszatáj: az élő világirodalom

A májusi Tiszatájban már nyomon követhetjük azt a koncepciót, melyről Hász Róbert, újonnan megválasztott főszerkesztő beszélt múlt heti interjúnkban, nevezetesen, hogy a jövőben nagyobb teret kap a lap hasábjain a világirodalom.…

Darvasi Argentínája a Pincében + HANG

A kedélyjáték alcímet viselő Argentína Darvasi László Stern úr című novellája alapján készült - mondta el Czene Zoltán rendező, a nyolcéves, főként egyetemistákból és főiskolásokból álló társulat művészeti vezetője a bemutatóról tartott…

Mégsem halványulnak a Gutenberg-galaxis csillagai?

Több mint 20 helyszínen, 80 ingyenes rendezvény, a Dugonics téren 22 sátor, egy hét, amit a könyvnek és az olvasásnak szentelnek – csütörtök délután hivatalosan is megnyitották a szegedi Ünnepi Könyvhetet, melynek…

Ismét egy osztrák íróról a Grand Caféban

Thomas Bernhard osztrák író neve ismét feltűnik Szegeden, hiszen körülbelül egy éve rendeztek Bernhard-napot a Grand Caféban a pozsonyi Kalligram Kiadó újabb Bernhard-könyvének, Az olasz férfinek a megjelenése alkalmából. Most pedig „Komédia…

Posztumusz Mészöly Miklós-díjat kapott Baka István

Január 19-én tartották Szekszárdon a soros Mészöly Miklós Emléknapot, ebből az alkalomból a szekszárdi születésű Baka István költő, műfordítónak posztumusz Mészöly Miklós-díjat adományoztak.…

Hétfő: Reneszánsz panoptikum és Apáca-pác

A Mikulás végre elégedetten hátradőlhet jövő decemberig. De az események pörögnek tovább, immár a karácsonyt várjuk türelmetlenül. Ám könnyebb a várakozás, ha aktív pihenéssel töltjük az időt. Mivel idén legtöbbünknek kevés pénzből…

Íróportrék a Fekete Házban

Íróportrék néven nyílik tárlat szerdán a Fekete Házban, a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén. A kiállításon huszonnégy íróról harminc fotó lesz megtekinthető. A képeket Dömötör Mihály, múzeumi fotós készítette, és felvételein legendás,…

Levél Szívnek

Kedves Ernő! Bár most elfelejtetted megkérdezni, hogyan és merre, netán miért úgy pattog a labda e felhőfröccsös évszakban, ahogy, azért elmondom… A szereplők évek óta ugyanazok, és ugyanazt teszik. Oldalakban kellene neked…