Civil információs nap önkéntesek fogadásáról

A Talentum Alapítvány által működtetett Csongrád Megyei Önkéntes Centrum „Információs napot” szervez Csongrád megyei civil szervezetek és nonprofit intézmények vezetői, munkatársai számára az önkéntesek hatékony fogadásáról október 26-án, 9-16 óráig.…

Évtizedes kálvária – templom és stációk nélkül

A 7. számú választókörzet lakói konzultációra hívták a képviselő- és polgármesterjelölteket, mert lakóövezetüket már évtizedek óta elviselhetetlen zajok, szagok szennyezik, ráadásul az egyetlen megoldásként vázolt tervben panelnagyságú házak építését és 2000 ember…

Választási szövetségre lépett Botka a „civiljeivel”

A SZEGEDma.hu elsőként számolt be arról, hogy Botka László (MSZP) az Összefogás Szegedért Egyesület támogatásával indul a szegedi polgármesteri posztért az október 3-i önkormányzati választásokon, amit Pálmai Antal, a civil szervezet elnöke…

Összefogás Botkáért – egy újravarrt civil ruha?

Az MSZP felismerte, hogy soha nem látott erkölcsi fertőbe sodorta magát 8 év alatt, melyből csak úgy segítheti felszínre „nagyembereit” az önkormányzati választáson, ha megengedi polgármester-jelöltjeinek, hogy letöröljék magukról a szegfűs pártlogót.…

Ismét Összefogás Szegedért „címke” alatt kampányol Botka

Bevált receptet vettek elő a városházán az önkormányzati választásokra készülődvén. 2002-ben Összefogás Szegedért néven nyerte meg a helyhatósági választásokat, s vette át Szeged irányítását Botka László, s most ugyanezen a néven alakult…

A szegedi csata

Látható hol bújnak meg a szegedi (és környékbeli) Fideszes bandériumok csatasoraiban rejlő gyengék!…

Felhívás: Szegedi Civil Fórum alakult

Az Együtt a Szegedi Labdarúgásért civil mozgalom vezetője, Nógrádi Tibor a szerdai napon egy nyilatkozatot juttatott el a SZEGEDma.hu szerkesztőségéhez, melyben a mozgalom összefogásra szólítja és hívja föl az érdekeik megsértését…

Bontják már a szegedi kenderfonót!

Elkezdték bontani páratlan helyi ipartörténeti emlékünket, a szegedi kenderfonót. Mint ismeretes, helyén az Árkád építi fel bevásárlóközpontját. A helyi ellenzék és  civilek kiálltak a kenderfonóért, és bíztak abban, hogy a tárgyalási készséget…