Roma fiatalok léptek be a rendőrség állományába

Roma fiatalok léptek a rendőrség állományába, a 2010/2011-es tanévre 75 szerződést kötöttek középiskolás fiatalokkal - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a tárca ünnepségén pénteken.…

A romák is vállalják identitásukat

Közel egy hónappal ezelőtt országos kampánysorozat indult, hogy az ősszel esedékes népszámlálás alkalmával minél több roma ember vállalja identitását, és vallja magát cigánynak.…

Illegális hulladéklerakót számolnak fel a romák + VIDEÓ, FOTÓK

Saját maguk tesznek rendet a cserepes sori cigányok lakóhelyükön. Az évek óta felhalmozódott szemetet egy konténerbe tették, így megkezdődhet az illegális szemétlerakó felszámolása, amit a környezetgazdálkodás egyik ott élő roma származású munkatársa…

Roma Önvédelmi Mozgalom alakult Csanádpalotán

Roma Önvédelmi Mozgalom (RÖM) elnevezéssel szervezet alakult azzal a céllal, hogy a hatóságokkal összefogva megóvja a cigány kisebbség tagjait a különböző félkatonai csoportoktól - jelentette be Kolompár János, a szervezet vezetője pénteken…

Kis János és a cigánykérdés II.

Kis János cikkének tartalmilag talán az a legprovokatívabb állítása, hogy „az erőforrásokért folyó küzdelemben” a romáknak az „önvédelem” érdekében „meg kell szerveződniük”, és „az önvédelem útján” azok adnák „elismert vezetőiket”, „akiknek van…

A cigánybűnözés ellen demonstrál a Jobbik Szegeden

Csütörtökön 18 órára a cigánybűnözés elleni demonstrációt hirdetett meg a szegedi városháza elé a Jobbik és a Magyar Gárda helyi szervezete. Az utóbbi időben megszaporodott erőszakos cselekmények, a vasárnapi veszprémi gyilkosság világossá…

Elszabadult a pokol

A veszprémi tragédia után itt állunk a pokol kapujában. A miskolci tömegdemonstráció a városi rendőrkapitány mellett akkor is a tömegelégedetlenség és tömegfelháborodás kifejeződése volt, ha lehántjuk róla az árpádsávos meg egyéb pártpolitikai…

Szegedre látogatott a kisebbségi jogok biztosa

Fotó: Gémes Sándor Országjáró körútjának állomásaként kétnapos Csongrád megyei látogatást tett Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman programja szerdán Szegeden zárult, ahol egyebek között a megyei…

Népszavazást kezdeményez, és a cigányoknak segítene a Jobbik

Szerdán ismét előtérbe került a Deák Ferenc utcai óvoda bezárásának ügye. Ezúttal a Jobbik Magyarországért Mozgalom szegedi szervezete tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondták: ha nem történik változás, és a város továbbra is hazudik,…