Nézőpont Intézet: akár kétharmaddal is győzhet a Fidesz

Amennyiben most vasárnap lennének a választások, a Fidesz - KDNP szövetség akár kilencfős fölénnyel is megszerezhetné a kétharmados többséget az Országgyűlésben - derül ki a Nézőpont Intézet által készített elemzésből…

Demokratikus Centrum néven indul az MDF és az SZDSZ?

Demokratikus Centrum néven indítana közös listát az országgyűlési választásokon az MDF és az SZDSZ. Az ATV úgy tudja: már csak az aláírás várat magára, a két párt a legfőbb kérdésekről megegyezett –…

A múlt embereit jelölte az MSZP és az MDF

„A Fidesz szerint mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak” – jelentette ki Szijjártó Péter. A Fidesz elnöki stábjának vezetője a szocialisták kongresszusán, valamint a demokrata…

Immár biztos Bokros és Mesterházy jelölése

Mesterházy Attila az MSZP hivatalos miniszterelnök-jelöltje – erről döntött a párt kongresszusa. A Magyar Nemzet Online arról számolt be, hogy a jelölt szerint pártja egy büszke kampányra készül. Az MDF pedig Bokros…

Lázongás az MSZP kongresszusán?

Az MSZP mai kongresszusa zárt ajtók mögött dönt az országos választási listáról, valamint a párt miniszterelnök-jelöltjéről, Mesterházy Attiláról - olvasható a HírTv honlapján.…

Szili sokkolta az MSZP-t

Az MSZP hétvégi országos választmányi ülésén Szili Katalin bejelentette, hogy egy belső pártközvélemény-kutatás csupán tízszázalékos MSZP-támogatottságot mért Pécsett – értesült a Magyar Nemzet.…