Új központot épít a Goodwill Pharma Szegeden

Mintegy félmilliárd forintos beruházással új központ épít a gyógyszermarketinggel, -disztribúcióval és saját márkás gyógyszerek forgalmazásával foglalkozó Goodwill Pharma Kft. Szegeden – tájékoztatta Jójárt Ferenc, a cég tulajdonos-ügyvezetője az MTI-t.…

Apollo-program Szegeden

Azt még úgy-ahogy értem, hogy szimplán gazdasági szereplőként az Apollo Tyres nem megy bele egy ilyen – jó értelemben vett – politikai játszmába, csakhogy a gyöngyösi szocialisták is az igazság és igazuk…

Hansa-Kontakt-beruházás a Szegedi Ipari Parkban

Fotó: Gémes Sándor – SZEGEDma Csütörtökön letették az alapkövét a Szegedi Ipari Parkban a Hansa-Kontakt Kft. három és fél milliárd forintos beruházásának, melynek során 26 ezer négyzetméter raktárterületű, összesen 28 ezer négyzetméteres…

Gyógyírt Debrecenből?

A bejelentés, a megkötött szerződés – ugye nem kell erőltetnem a párhuzamot – kísértetiesen hasonlít a Mercedes kecskeméti színre lépéséhez: kormányzati segítséggel, egy fideszes vezetésű nagyváros önkormányzatának szerepvállalásával olyasvalamit hoznak tető alá,…

1 14 15 16