Új óvodát épít a hódmezővásárhelyi önkormányzat Mezőváriban, az erről szóló előszerződést szerdán írta alá a két település polgármestere a kárpátaljai községben.…
A kormány mind a 23 megyei jogú várossal együttműködési megállapodást ír alá a fejlesztési pénzek ideális elosztásáról.…
A jövőben a közös cél, helyzetbe hozni a kkv-kat és munkahelyet teremteni…
Hódmezővásárhely eltelt évének legnagyobb sikere az emberek bizalma – mondta Almási István polgármester, aki a 2015-re vonatkozó fejlesztési tervekről is beszélt a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.…
Új fióktelepet nyitott a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen, az állami tulajdonú cég két üzemében így összesen 250, zömében megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat az alföldi városban – közölte Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken a…
A vásárhelyi téglaépítészetről készült művészi fotográfiákkal mutatkozik be Hódmezővásárhely Zenta város napján szeptember 10-én. A fotószimpózium alkotóinak kiállítását Almási István polgármester nyitja meg szerdán 18 órakor a délvidéki testvértelepülés Városi Múzeumában.…
A következő öt év mérföldkő lehet, kemény munka és sok lehetőség vár a hódmezővásárhelyiekre, és ennek megfelelően a Fidesz felkészült csapatot javasol a választóknak…
Szeptembertől ismét a hódmezővásárhelyi önkormányzat üzemeltetheti a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot – közölte Almási István (Fidesz) polgármester…
Csütörtök délelőtt Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere és Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közösen vágta át a nemzeti színű szalagot a kamara új, hódmezővásárhelyi irodájában, a Lánc utcán, amely…
A várost jelenleg is vezető Almási István jelöli a polgármesteri posztra Hódmezővásárhelyen a Fidesz – jelentette be Havasi Katalin, a Fidesz helyi szervezetének elnöke kedden az alföldi településen.…