Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének megválasztása is szerepel az Országgyűlés jövő heti napirendi javaslatai között. A csütörtökön közzétett tervezet szerint erről hétfőn titkos szavazással döntenek a képviselők. A dokumentumban személyi javaslat nem szerepel.…
Az alkotmánybírósági hatáskörök szűkítése, az alkotmánybíró-választás rendjének megváltoztatása, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit felülíró alkotmányozási gyakorlat idején az alkotmánybíráskodás számára a túlélés is kérdésesnek tűnt, ezek után fontos eredmény, hogy az új…
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) a Szegedi Ítélőtábla egyik végzését, miután megállapította, hogy a döntés alaptörvény-ellenes volt - olvasható az Ab honlapjára szerdán feltett közleményben.…
Az Alkotmánybíróság (Ab) megszüntette a felsőoktatási törvény hallgatói szerződésre vonatkozó vizsgálatát.…
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab kedden a honlapján.…
Alaptörvény-ellenesnek mondta ki és megsemmisítette egy Csongrád megyei bíróval szembeni fegyelmi eljárás során hozott határozatokat az Alkotmánybíróság.…
Az Alkotmánybíróság elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet a Kúria kommentekkel összefüggő ítélete ellen nyújtottak be.…
Az LMP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése után a Fidesz "eggyel kevesebb helyen alázhatja meg a nőket".…
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek.…
A neves közgazdász szerint a magyar magánszektor devizahitelezésben csúcsosodó túladósodása többek között arra figyelmeztet: mindig figyelni kell rá, hogy a kormányzat az ország lehetőségeihez képest növekedjen, fogyasszon és költekezzen.…