Negyedik alkalommal hűsölhettek az ÁGOTA tábor lakói a Napfényfürdő Aquapolis medencéiben, idén négyszázötven gyermek csobbanhatott a vízbe, a szórakozás mellett úszásoktatásban is részesülve.…
Izgalmas és színes programok tarkították a tíznapos ÁGOTA-tábort, mely a csütörtöki nappal ért véget a doboz-szanazugi üdülőben. A gyerekeket a nyári Mikulás csupa jóval és mindenféle finomsággal engedte útjukra, hogy jövőre ugyanekkor,…
Tovább dübörög az ÁGOTA-tábor, egyre izgalmasabb programok elé néznek a Doboz-Szanazugban táborozó gyerekek. Szerdán "Ki mit tud?" vetélkedővel folytatódott a programok sora, melyre majdnem az összes gyermek nevezett.…
Az ÁGOTA-tábor lakói minden évben egyszer megvívnak, hogy kiderüljön, ki a közösség legerősebb fiúja és leánya. Az örökmozgó fiatalokat Mitykó András atléta is ösztökélte.…
Mint minden évben, úgy idén is prevenciós programokkal készültek a szervezők a táborlakóknak. Ezúttal a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaitól a KRESZ szabályairól, valamint az internet káros hatásairól tanulhattak a gyerekek.…
Az ÁGOTA-tábor hatodik napján Erdős Norbert is látogatást tett a Doboz-Szanazugban. Mint kiderült, az európai parlamenti képviselő több szállal is kötődik az állami gondoskodásban élő gyerekek országos rendezvényének helyt adó üdülőhöz.…
"Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, a mai nap is pontosan az ő nagyszerűségük ünnepe volt" - mondta Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója. Szépségversennyel egybekötött bált tartottak a doboz-szanazugi ÁGOTA-táborban.…
Napok óta dübörög az ÁGOTA-tábor Doboz-Szanazugban, a tíznapos rendezvény szombaton érkezett csúcspontjához, vagyis a várva várt roma esthez, melynek keretében a gyerekek megismerkedhettek a cigányság hagyományaival, kultúrájával.…
Az ország szinte minden szegletéből érkeztek állami gondoskodásban élő gyerekek, hogy tíz napra átengedjék magukat az önfeledt szórakozásnak. Az immár XIX. ÁGOTA-tábort idén Békés megye szívében, a Szanazugba szervezte az alapítvány.…
A Ki mit tud, valamint a Toldi-vetélkedők eredményhirdetésével, illetve egy témakiértékelő beszélgetéssel zárult szerda este az ÁGOTA-tábor.…