Négyszáz kilogrammnyi főzőtököt adományoztak bordányi közfoglalkoztatásban dolgozók a szegedi hajléktalan ellátó konyhájának.…
„Egy könyvvel is sokat segíthetsz” címmel hirdetett akciót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (x!) szegedi szervezete. Céljuk, hogy határon túliakat és rászorulókat támogassanak.…
A Szeged Első Lions Club egymilliós forintos adományából újult és szépült meg a szentmihályi Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonának játszóudvara.…
Újabb német adomány érkezett Szegedre, ezúttal a Gregor József Általános Iskola diákjai gazdagodtak, méghozzá zárható öltözőszekrényekkel.…
Egymillió forinttal segíti az árvíz elleni védekezést a Csongrád megyei önkormányzat.…
Együttműködési szerződést írt alá a Szeged-Csanádi Egyházmegye az OTP-vel. Ennek értelmében a közszolgálatot ellátó intézményrendszerük részére érkező adományokat megduplázza a pénzintézet.…
Összesen négy kórházi ágyat adott át Gyimesi László fideszes tanácsnok kedden délután a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak.…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett nagyböjti élelmiszer-gyűjtési akció során ismét rekordmennyiségű adomány gyűlt össze hazánk templomaiban, mintegy 150 tonna élelmiszer.…
Némi édesség fejében szívesen besegítettek a TEGYESZ-es gyerekek a Coop Segély Alapítvány több raklapnyi élelmiszer-adományának pakolásába is, amit kedden délután adtak át Szegeden a szakszolgálat épületében.…
Az agyi bénulás miatt mozgássérült, 11 éves Fekete Kristóf gyógykezelésére kezdett gyűjtést családja az interneten. A speciális SDR eljárást a család csak segítséggel tud finanszírozni.…