Sikeres uniós pályázat révén csaknem 9,5 millió forintból fejlesztették az SZTE Egyetemi Levéltárát. Fókuszban a digitalizáció és internetes kutathatóság.…
Olasz Anna hosszútávúszó mindent a 2016-os riói olimpiának rendel alá. Augusztustól az Arizona State Universityn tanul és sportol tovább.…
50, 60 és 70 esztendővel ezelőtt végzett jogászokat köszöntött szeptember 20-án az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara.…
A világszerte is egyedülállónak számító szegedi gyűjtemény Kalmár László híres, fényre mozgó katicájával együtt a hamarosan megnyíló Szent-Györgyi Albert Agorába teszi át székhelyét.…
Változatos programkínálattal folytatódik a Szegedi Tudományegyetemen a Szent-Györgyi Albert-emlékév, sport- és kulturális rendezvények mellett tanulmányi verseny és tudományos előadások is színesítik az őszt.…
Az emberekkel való minél személyesebb kapcsolat kialakítását tartja elsődleges szempontnak Bohács Zsolt, aki szerint Botka László polgármester lassan egy évtizede a pártpolitikai érdekeknek rendeli alá Szeged sorsát.…
A Jobbik önkormányzati képviselője szerint az SZKT ügyvezetőjének kötelessége volt feljelentést tenni, mikor észlelte a kartellgyanút. Cikkünkben azt is kifejti, a jogi bizottság úgy döntött: SZMSZ-t sértenek az egyes díjtételek emeléséről szóló…
A Berettyóújfalu elleni találkozón is – mint mindig – ott szorított a lelátón Kohári Nándor önkormányzati képviselő, az UTC Futsal Baráti Kör vezetője.…
Lélektelen sétafikálást senkitől sem láthatott a közönség – emeli ki a Szeged 2011 vezetőedzője. A SZVSE elnöke szerint az NB II-es csapat végre hazaért.…
Elsősorban a támadósorral volt elégedetlen a hétvégén befejeződött szezonban a nyolcadik helyen végzett Tisza Volán SC Szeged vezetőedzője. Buchholcz Gábor szerint három rutinos, meghatározó játékos igazolása az előrelépés alapvető szakmai feltétele.…