Sport

Túlságosan kennyed svéd győzelem

Túlságosan kennyed svéd győzelem

2023. január 18., szerda
Túlságosan kennyed svéd győzelem

A magyar válogatott-amelynek keretéből ma Kovacsics Péter és Leimetter Csaba maradt ki-annak ellenére pozitív hangulatban készülhetett a társházigazda svédek elleni első középdöntős mérkőzésére, hogy az utolsó csoportmeccsén súlyos hét gólos vereséget szenvedett Portugáliától. Az optimizmusra az adott okot, hogy a portugál válogatott a nap első meccsén időn túli hétméteressel pontot vesztett Brazília ellen, így ismét teljes egészében a saját kezükbe vehették sorsukat és valós cél lehetett az olimpiai selejtezőt érő hetedik hely elérése.

Sokan voltak a svédek, de közel sem volt félelmetes hangulat a csarnokban (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)

A mérkőzés ugyan Bóka Bendegúz góljával indult, de a svédek nagyon gyorsan egyenlítettek és a vezetést is átvették két góllal. Hibáztak a tizenkétezer néző által biztatott társházigazdák is, de vitathatatlanul magabiztosabban játszottak válogatottunknál. Annak ellenére, hogy a 13. percre, kihasználva Sipos Adrián kétperces kiállítását a két gólos előnyüket meg is duplázták, nem volt komolyabb baj csapatunk játékával. Bátran nyitottuk meg a támadásainkat a szélek felé, ami eddig igencsak hiányzott a játékból, ezzel pedig lényegesen több esélyünk kínálkozott a gólszerzésre. (15. perc: 10-7)

Bóka Bendegúz is több lehetőséget kapott a szélen, ezzel többnyire élt is

A három-négy gólos előny tartósnak bizonyult, minden svéd gólra érkezett egy magyar válasz. Az iram és a játék sem volt magával ragadó, így a várt fergeteges hangulat is néhány lelkes kisiskolás kántálásában merült ki. Az első félidő legnagyobb eredménye az volt, hogy nem ott folytattuk ahol Portugália ellen befejeztük, illetve megtartottuk az esélyt arra, hogy a második félidőben akár újabb meglepetést okozhassunk. (I. félidő: 18-14)

Megmaradt az esély a második félidőre, akár a bravúrra is

A második játékrész első 5 percében a svédek tartani tudták az előnyüket, viszont a 35. és a 37. perc között háromszor is hibáztak támadásban, ezzel esélyt kínálva válogatottunknak, hogy visszajöjjön két gólra. Az eséllyel azonban nem tudtak élni, köszönhetően elsősorban a kapuban bravúrokat bemutató Andreas Palickanak. A színvonal és az iram továbbra sem volt egetverő, de a különbség nem nőtt tovább, igaz csökkenteni sem volt esélye a magyar válogatottnak. (44. perc: 26-22)

A végére teljesen elfogyott a magyarok játéka.

A félidő második részének eleje hozott fordulatot, de nem úgy ahogy vártuk. Háromszor is rontott válogatottunk, amit mindháromszor gólall büntettek a svédek, így a 47. percben már hétgólos hátránynál kért időt Chema Rodriguez. A hajrá elején már érződött, hogy semmi esélyünk visszajönni szorosra, a svédek kihasználva a támadási és védekezési hibáinkat könnyen elmentek a tíz gól határára, amit az 55. percben Wanne Hampus góljával át is lépett a hazai válogatottn. Ugyan az utolsó percekben lehetett volna kozmetikázni az eredményen, de ez sem sikerült a hibák miatt, csupán a „közte tízet” úsztuk meg. (Vége: 37-28)

KÉZILABDA, FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ, II. CSOPORT (Göteborg)
SVÉDORSZÁG 37 MAGYARORSZÁG 28 (18–14)
Göteborg, 9256 néző. V: Schulze, Tonnies (németek)
SVÉDORSZÁG: PALICKA – Ekberg 3 (1), LAGERGREN 6, Darj 1, Carlsbogard 1, GOTTFRIDSSON 3, WANNE 9 Csere: JOHANSSON 6, Bergendahl 2, Sandell 1, CLAAR 5, D. Pettersson Szövetségi kapitány: Glenn Solberg
MAGYARORSZÁG: Mikler R. – P. Rodríguez, Ancsin G. 3, Lékai 2 (1), Bánhidi 3, Szita 1, BÓKA 5 Csere: Székely M. (kapus), Sipos A., Bodó 3, Ilic Z. 1, Hanusz 2, ROSTA M. 7 (2), Bujdosó, Szöllősi Sz. 1 Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–1. 9. p.: 5–4. 14. p.: 9–7. 22. p.: 14–10. 25. p.: 16–13. 35. p.: 22–19. 45. p.: 27–23. 51. p.: 32–23. 55. p.: 35–25.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.