Sport

Pontot rabolt Siófokról a Szeged-Csanád GA

Pontot rabolt Siófokról a Szeged-Csanád GA

2022. augusztus 30., kedd
Pontot rabolt Siófokról a Szeged-Csanád GA

A hazaiak korán vezetést szereztek, ám Farkas Aurél hajrában szerzett góljával a szegediek egy pontot elhoztak a Balaton partjáról.

Rögtön a találkozó elején vezetést szerezhetett volna a szegedi együttes, Szatmári baloldali beadását Bíró tűzte kapura, ám Hutvágner lábbal bravúrosan hárított. A kimaradt lehetőség megbosszulta magát és a hazaiak egy védelmi hibát kihasználva a 15. percben Horváth Péter góljával előnybe kerültek. Az első játékrész végén Szatmári újabb beadását követően Pintért buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt a Tisza-partiaknak.

 

A fordulást követően komoly lehetőség először a házigazda előtt adódott, Horváth azonban öt méterről nem találta el a kaput. Pár perccel később egy szöglet után Tóth Bence veszélyeztetett a túloldalon, de Hutvágner ezúttal is parádésan védett. 

A 83. percben már a Siófoki kapus is tehetetlen volt: a csereként pályára lépő Farkas Aurél átlövése elemi erővel vágódott a Balaton-partiak hálójába. A hajrában Gajdos dönthette volna el a meccset, újabb gól azonban nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó. 

A Szeged-Csanád GA szeptember 4-én, vasárnap 17 órakor az ősi rivális Békéscsabát fogadja a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 6. forduló
BFC Siófok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1 (1-0)
Siófok 1000 néző, vezette: Kovács Imre (Kovács G., Vörös).
BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Vágó, Debreceni Á., Varga B. – Krausz, Eördögh (Dénes, 86.) – Major (Nikházi, 72.), Nyári (Varjas Z., 58.), Girsik (Farkas B., 58.) – Horváth P. (Pataki, 86.). Vezetőedző: Domján Attila.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey (Farkas A., 76.), Szilágyi Z., Tóth B., Beronja – Pintér Á. (Dobos, a szünetben), Sipos Sz. (Rédling, 76.), Simon Á., Szatmári L. (Szakály D., 67.) – Bíró (Kővári, 58.), Gajdos Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Horváth P. (15.), ill. Farkas A. (82.).

Alekszandar Sztevanovics: – A döntetlen pontosan megmutatja, hogy hol tart a két együttes egymáshoz képest. Számos helyzetet teremtettünk, a hajrában a kellő koncentráció hiányzott ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy az ilyen szituációkban jobb döntést hozzunk.

Kiemelt kép: NSO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.