Meteor

Zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

2022. június 3., péntek
Zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Dunántúlon már péntek estétől egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki intenzívebb zivatarok, amelyek szombat hajnalban már a Duna-Tisza-közét, illetve a Tisza vonalát is elérhetik.

Összességében több hullámban várhatók zivatarok: napközben egyre inkább kelet felé haladnak, majd kora délutántól ismét előfordulhatnak a középső és a keleti tájakon.

A késő délutáni, esti óráktól a nyugati, északnyugati térséget megint egy intenzívebb zivataros góc érheti el. A kísérőjelenségek közül elsősorban a rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék jelenthet veszélyt, felhőszakadás során 25-30, lokálisan akár 40-50 milliméternyi eső is eshet. Az intenzívebb zivatarokat erős, akár viharos szél is kísérheti, továbbá nagyobb méretű jég is hullhat - írták.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 13 és 19 Celsius-fok között, északkeleten néhol 10 fok körül alakul. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű. Vasárnap jellemzően napsütéses idő várható. Estétől viszont nyugaton ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.