Politika

Több, a járvány alatt bevezetett intézkedés visszatér

Több, a járvány alatt bevezetett intézkedés visszatér

2022. június 9., csütörtök
Több, a járvány alatt bevezetett intézkedés visszatér

A legújabb Közlönyből kiderül, hogy egy sor intézkedést visszavezet a kormány, amit korábban a koronavírus járvány miatt vezetett be. Ezek nagyrésze most is a veszélyhelyzetre vezethető vissza.

Mint ismeretes, május 31-én a kormány visszavonta az egészségügyi veszélyhelyzetet, ugyanakkor az Alaptörvény-módosítás megszavazását követően nem sokkal háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ennek keretében jelentették be a honvédelmi és a rezsivédelmi alapot, melyekhez extraprofit utáni különadóval kell hozzájárulnia valamennyi nagyobb válallkozásnak. Ennek kapcsán friss intézkedés az is, hogy a rezsicsökkentés a továbbiakban csak a lakossági folyószámlákra marad érvényes.

Most azonban az újabb veszélyhelyzetre tekintettel több korábbi veszélyhelyzeti intézkedést visszavezettek.

Ezek pedig a Magyar Közlöny alapján a következők:

  • Halasztást nem tűrő esetben a kormány rendelete közszolgálati műsorszóró útján is kihirdethető, amit aztán a Magyar Közlöny legközelebbi számában meg kell jelentetni;
  • amennyiben a veszélyhelyzet több megyét érint, vagy ha a katasztrófa elhárítása érdekében ez szükséges, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter – legfeljebb a veszélyhelyzet fennállásáig – miniszteri biztost nevezhet ki;
  • a településen a helyi katasztrófavédelmi tevékenység irányítását – helyszínre érkezésétől – a polgármestertől a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetője által kijelölt személy veszi át;
  • rendeletben az államháztartásra vonatkozó szabályoktól eltérő rendelkezések állapíthatók meg;
  • a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó törvény rendelkezései közül rendelettel eltérő rendelkezések bevezetésére van mód például a bíróság előtt meg nem támadható hatósági döntések körét érintően;
  • rendelettel előírható, hogy a termelési, ellátási és szolgáltatási kötelezettségek biztosítása érdekében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter a gazdasági tevékenységet folytató szolgáltatásra kötelezettek részére szerződéskötési kötelezettséget írhat elő;
  • a veszélyhelyzet súlyosbodásának közvetlen veszélye esetén, annak megelőzése céljából gazdálkodó szervezet működése rendeletben meghatározottak szerint a Magyar Állam felügyelete alá vonható;
  • a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalma a nap meghatározott tartamára, vagy meghatározott útvonalra korlátozható, illetve az ország egész területén vagy meghatározott részén ideiglenesen megtiltható;
  • korlátozni lehet a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodását, amit a rádió, a televízió, a sajtó és hirdetmény útján, valamint a helyben szokásos módon a lakosság tudomására kell hozni;
  • elrendelhető, hogy közterületen rendezvény, nyilvános gyűlés megtartását a rendőrség a védelmi érdekek sérelme esetén megtiltsa;
  • elrendelhető, hogy az ország meghatározott területét a lakosságnak a szükséges időtartamra el kell hagynia, egyben kijelölhető a lakosság új tartózkodási helye.

A katasztrófavédelmi törvény alapján ezt a jogkört a kormány a szükséges mértékben, arányosan az elérni kívánt céllal, a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja.

A háború miatt elrendelt veszélyhelyzeti kormányrendelet arról is ír, hogy:

  • a kormány a veszélyhelyzet magyarországi következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelöli ki;
  • a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek;
  • a kormány a veszélyhelyzet fennállásának, valamint a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések fenntartásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja;
  • a kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában;
  • a veszélyhelyzet ideje alatt a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi, megyei közgyűlés, illetve ezek bizottsága feladat- és hatáskörét maga gyakorolja.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.