Megérkezett a kánikula, jövő héten 37 fok is lehet

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Folytatódik, sőt, tovább durvul a strandidő a jövő héten, érkezik a tikkasztó 35 fok feletti hőmérséklet, és a brutális anticiklon.

Hétfőn nagyrészt felhőtlen, napos idő várható. A késő délutáni, esti órákban északnyugat felől egy hidegfront vékony, szakadozott felhőzete éri el az országot, amelyből a Dunántúlon helyenként, az északi, északkeleti megyékben elvétve előfordulhat zápor, zivatar. Az ország nagy részén viszont nem lesz csapadék. A légmozgás élénk, többfelé erős lesz. A leghidegebb órákban általában 13 és 20 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. Napközben 30-36 fok várható.

Kedden hajnalig elvétve még lehet csapadék, ezt követően legfeljebb nyugaton, délnyugaton fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Napközben jellemzően sok lesz a napsütés, de a szél nagy területen megerősödik. Hajnalra általában 17-23 fok közé hűl a levegő, az északkeleti szélvédett völgyekben azonban ennél is hűvösebb lehet. Délutánra 25 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán szűrt napsütés valószínű. Délutántól az ország délnyugati felén egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Máshol nem várható csapadék. A keleti, északkeleti országrészben időnként erős széllökések is lehetnek. A minimumok általában 10 és 19 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny keleti tájakon ettől pár fokkal hűvösebb is lehet. A maximumok 28 és 33 fok között alakulnak.

Ez eddig még nem is olyan durva, igaz? Na, de aztán…

Csütörtökön délelőttig még az ország délnyugati felén előfordulhat zápor, zivatar, majd a nap hátralevő részében csapadék nem valószínű. Másutt továbbra is a napsütés lesz a jellemző. A leghidegebb órákban általában 16 és 22 fok közé hűl a levegő, de az északkeleti völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délután 29-34 fok közötti csúcsérték várható. Kezdetben pénteken is sok lesz a napsütés, majd a nap második felében nyugat felől fátyolfelhők érkezhetnek, de csapadék nem valószínű. Időnként élénk, erős lesz a légmozgás. A hajnali 14-22 fokról délutánra 30 és 35 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

A hétvégére pedig a 37 fokos maximumok mellett elszórva beköszönthetnek a záporok és zivatarok is.

(via MTI)

Előző sztori

A térségben nálunk a legalacsonyabb az infláció

Következő sztori

A Pick Szeged után a Barca is címet védett, kevésen múlt a veszprémi érem