Közélet

Így nyilatkoztak a pártelnökök a választásról

Így nyilatkoztak a pártelnökök a választásról

2022. április 3., vasárnap
Így nyilatkoztak a pártelnökök a választásról

A délelőtt folyamán valamennyi listás párt elnöke leadta a szavazatát és nyilatkozott is.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a mostani választás tétje a háború és a béke. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban úgy fogalmazott: attól tart, hogy ez egy elhúzódó háború lesz, amibe könnyű belesodródni.

Semjén Zsolt, a KDNP pártelnöke is a háborúról és a békéről beszélt, valamint a választás tétje az is, hogy nemzeti-gazdasági érdekeinket meg tudjuk védeni vagy sem. A képviselő magas részvételre számít.

Gattyán György, a Megoldás Mozgalom elnöke szerint ,,ez a nap egy kicsit a demokrácia ünnepe". Hozzátette, ,,az ország sorsa attól függ, hogy eljövünk-e szavazni és kire szavazunk."

Gődény György, a Normális Élet Pártjának elnöke az újságíróknak azt mondta, a párt azokat az egyszerű, hétköznapi embereket képviselné, akik működtetik az országot, adót fizetnek, gyereket nevelnek, bérből és nyugdíjból próbálnak megélni, őket szeretnék végre "emberhez méltó életlehetőséghez" juttatni Magyarországon.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy ,,ma megtehetjük, hogy a kezünkbe vesszük a saját sorsunkat."

Donáth Anna, a Momentum elnöke arra buzdít, ,,vegyük kezünkbe a saját sorsunkat és hozzuk el mindannyiunk Magyarországát."

Karácsony Gergely, Párbeszéd Magyarországért elnöke a Facebook-oldalán úgy nyilatkozott: ,,a szavazás a mi békemissziónk. Hogy hazánk újra igazságos, boldog, békés ország legyen. Menjünk el mindannyian és szavazzunk a kormányváltásra!"

Kanász-Nagy Máté, az LMP társaelnöke szintén a Facebook-oldalán számolt be voksáról. Ő a nagyapjával ment szavazni, aki először az 1950-es években szavazott először. A politikus szerint ,,ma ennél demokratikusabb viszonyok között élünk szerencsére. De bőven van még mit javítani a viszonyokon, ezért támogatjuk a kormányváltást."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.