PROMO

Miről ismerhető fel az a kocogó ruha, amiről később egyértelműen kiderül: jó választás?

Miről ismerhető fel az a kocogó ruha, amiről később egyértelműen kiderül: jó választás?

2022. március 10., csütörtök
Miről ismerhető fel az a kocogó ruha, amiről később egyértelműen kiderül: jó választás?

Mik azok a jellemzők, amikre érdemes odafigyelni a kiválasztásnál?

A kocogáshoz extra ruházati feltételek alapvetően nem kellenek. Még akkor sem, ha sokan hajlamosak azzal kezdeni a pályafutásukat, hogy mindent beszereznek, ami csak a témában releváns. Meg azt is, ami nem. Miután minden eszköz a rendelkezésükre áll, már csak egy valami hiányzik a kerek egészhez. A futási tapasztalat. Szóval az igazság az, hogy felesleges úgy felvásárolni a fél boltot, hogy még az sem garantált, hosszútávú elfoglaltsággá lép elő a rendszeres mozgás.

A Bolf palettájában bárki ráakadhat arra a modellre, ami szívének és persze testének kedves. S ez nemcsak azokra érvényes, akik futáshoz készülődnek. A jogger nadrág a hétköznapokban is megállja a helyét. Vonzó megjelenésével simán jó szolgálatot tehet a mindennapokban, meg persze hangsúlyos praktikumával. Hiszen a kialakítása minden szinten az esztétikusságot követi.

Ami az aktuális divatot illeti, nos ennek a milyensége változó. Konkrétan időről-időre fenekestül átalakul a piac. A régi minták, motívumok és színek megfakulnak, olykor eltűnnek, és vadonatúj elképzelések bukkannak fel. Aztán újra feltűnik a “régi” rend némileg újragondolva. És így ez a trend vérkeringése, ami folyamatosan pulzál és módosul.

Kép forrása: bolf.hu

Lényeges, hogy mi a vásárlás célja, túl a beszerzésen persze?

Igen. Nem mindegy, hogy futásról vagy munkába, iskolába rohangálásról van szó. Azaz nem mellékes, hogy sportfelszerelés vagy mindennapi viselet megvásárlása a cél. A két területen ugyanis egymástól merőben eltérő modellek érvényesülhetnek a legjobban.

Előbbinél a feszesség nem hátrány. Alapvetően a légellenállást csökkenti a testhez álló anyag, a lábak nem gabalyodhatnak össze, legalábbis a kelmét okolva semmiképpen sem. Utóbbinál azonban határozottan furcsa lenne a passzentos fazon.

Tehát azért jó ötlet alaposan körbejárni az egyéni igényeket és azok alapján dönteni. Így a csalódások teljes egészében elkerülhetőek, egyúttal az örömteli alkalmazás borítékolható.

Futni csak feketében lehet?

Egyáltalán nem! Valamiért a köztudatba bekerült és ott is ragadt, hogy a fekete a legférfiasabb szín a világon. Ez azonban legfeljebb az erősebbik nem tagjainak egy kis százalékára igaz. A többiek kedvelik az élénkebb, világosabb árnyalatokat. Hiszen ez tulajdonképpen ízlés függvénye.

Aki mindig, minden körülmények között rajong a feltűnésért, annak jöhetnek az erősebb kontrasztok, helyszíntől függetlenül. Viszont aki a visszafogottságban találja meg önmagát, annak nem ildomos túlzottan domináns variációkkal élnie.

Hány darab nyújthat teljes biztonságot?

Két modellnél többet egyszerre nem biztos, hogy érdemes megvásárolni, de persze ez is egyénfüggő. Hiszen van aki szereti, ha a hét minden napján más modellben róhatja a kilométereket. Így a váratlan meglepetések egy az egyben elkerülhetőek, miközben az alternatívák ízlés szerint variálhatóak.

(Támogatott tartalom! Kép forrása: bolf.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.