Egészség

Még mindig sokan halnak meg koronavírusban

Még mindig sokan halnak meg koronavírusban

2021. december 28., kedd
Még mindig sokan halnak meg koronavírusban

Szerencsére a napi új fertőzöttek száma már drasztikusan lecsökkent a néhány héttel ezelőtti adatokhoz képest, azonban még mindig sokan vesztik életüket koronavírusos megbetegedés következtében.

Jó pár hete nem volt ilyen kevés új fertőzött 24 óra leforgása alatt, mint most - ugyanakkor a halálos áldozatok száma egyelőre nem indult csökkenésnek. Ezért is fontos, hogy felvegyük valamelyik vakcinát, ugyanis számtalan adat bizonyítja, hogy akit legalább kétszer beoltottak, jóval kisebb eséllyel fog súlyos tünetekkel és szövődményekkel átesni a koronavírus-fertőzésben.

Az ünnepek alatt is elérhetőek a kórházi oltópontok időpontfoglalással:

  • December 27-30.  8-18 óra között 
  • December 31.  péntek 8-16 óra között
  • Január 1. szombat 8-16 óra között

Illetve januárban folytatódik az oltási akció, amikor előzetes regisztárció nélkül is felvehető az első, az elmaradt második vagy a megerősítő harmadik oltás. Erről már korábban mi is hírt adtunk.

https://szegedma.hu/2021/12/szegeden-is-folytatodik-az-oltasi-akcio-januarban-itt-vannak-az-idopontok

A kormányzati koronavírus tájékoztató portál szerint az elmúlt 24 órában

  • 1370 új fertőzöttet igazoltak,
  • elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg,
  • 1 091 017-re nőtt a gyógyultak száma,
  • az aktív fertőzötteké 116 778 főre csökkent.
  • Jelenleg 4019 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 374-en vannak lélegeztetőgépen. 

via koronavirus.gov.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.