Gazdaság

Szeged is nyertese az Egészségipari Támogatási Programnak

Szeged is nyertese az Egészségipari Támogatási Programnak

2021. november 30., kedd
Szeged is nyertese az Egészségipari Támogatási Programnak

A szegedi Florin Zrt. is bemutatta beruházását és termékeit azon a kiállításon, ahol az Egészségipari Támogatási Programban fejlesztő cégek vettek részt. Új gyárával az egész országot el tudja látni fertőtlenítőszerekkel rövid idő alatt egy járványos helyzetben.

Az Egészségipari Támogatási Program (ETP) 2020-ban és 2021-ben összesen 67 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési forrással támogatta a hazai egészségipari gyártást 67 helyszínen, 87 milliárd forint összegű fejlesztéshez járulva hozzá. Az egészségipar az újonnan létrejött kapacitásokkal együtt várhatóan évi 500 milliárd forint értéket állít majd elő – jelentette ki Varga Mihály az ETP-ben résztvevő magyar vállalkozások Székesfehérváron rendezett kiállításán.

A programban létrejött új beruházások a várakozások szerint évi 180 milliárd forint árbevételt termelnek.

A pénzügyminiszter szerint a koronavírus okozta krízishelyzetben magas technológiai fejlettséget értünk el egy olyan területen, amely egyértelműen a jövő stratégiai iparága. Az új beruházások révén a szektor a program előttihez képest másfélszeresére nőhet, és az ország ellátása a jövőben nem függhet csak a külföldi szállítóktól. Varga Mihály külön is kiemelte, hogy az ország önellátóvá vált maszkokból és fertőtlenítőszerekből – utóbbival egyben utalt a Florin Zrt.-nél megvalósult fejlesztés eredményére.

Az eseményen a Florin is bemutathatta a beruházását, az egészügynek és a lakosságnak gyártott Brado és BradoLife fertőtlenítőszereit.

A Florin az ETP támogatásával fél év alatt végrehajtotta kapacitásbővítő beruházását, felépült egy 4500 négyzetméteres gyártócsarnok, és üzembe állítottak 6 új gyártósort.

A 2021 júniusára elkészült új gyárral a Florin naponta 200 ezer liter fertőtlenítőszert és 300 ezer darab készítményt képes előállítani. A Florin a beruházás megvalósítása nyomán akár súlyos és váratlan járványhelyzetben is képes ellátni az egész országot minden szükséges fertőtlenítőszerrel.

A beruházás eredményeként a Florin maga tudja készíteni a flakonokat a fertőtlenítőszereihez, új fertőtlenítő termékek gyártását kezdheti meg, és a szükséges alapanyagból is nagyobb mennyiség előállítására képes.

via KNK PR&Média

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.