Közelharc tataibrikettért, bunyó a Tüzéptelepen

Nem volt ritka az áruhiány akkortájt. De hazai szén a korábbi években is jobbára kapható volt, ezért lepődött meg az óvatlan ember. Amikor beköszöntött a fűtési szezon, s megjöttek a fagyos éjszakák, már pánikba estek sokan.

A városi lap néma

Nyugtató lett volna az őszinte szó, de ilyet az olvasók hiába vártak. A párt irányította újság nem közölhetett semmit a szénhiányról. Egy szakszervezetis vette a bátorságot, és kertelés nélkül leírta: az emberek tűrőképessége kritikus ponthoz érkezett. Csakhogy ez egy hangulatjelentés része volt, nem a nagyközönségnek szánták. A krízis felkészületlenül érte az embereket. Aztán ahogy híre ment, mindenki rohant volna. Hiába. A Tüzépnél tömegek várakoztak, sorszámért; na, ekkor előfordult, hogy a jobb pozícióért közelharc zajlott. Néha még ölre is mentek az ideges várakozók. Némelyikük orra bánta. De ez a kicsi „helyi érdekű széncsata” is hiábavaló volt sokszor: másnap jött a kijózanító pofon, megint kevés tüzelő érkezett, hamar elfogyott, még a sorszámosok mindegyikének se jutott.

A „begyűrűzés” átka

A nyolcvanas években mindegyre azt hallották az emberek a rádióból: mi jól meglennénk, csak hát az energiaárak begyűrűzése… A gazdasági bajok megviselték az exportra termelő és a világpiaci árzuhanásoknak kitett szegedi textilipart. A dráguló importanyagok miatt csapdahelyzetbe kerültek a nehézipari cégek is. Kiteljesedett a magyar gazdaság válsága. Egyre jött az álságos módon „árrendezésnek” hívott központi áremelés. Az elégedetlenség nőtt. A feszültségcsúcsot ’84 telén a tüzelőhiány hozta: a háztartások jó része szénfüggő volt. Aki tehette, olajkályhát vett – de a megnőtt igények miatt a fűtőolajellátás is akadozott. Az emberek egyre hangosabban szitkozódni kezdtek.

Szellem a palackból…

A keményvonalas helyi hatalom a teljes ellenőrzésre tett kísérletet. A gondolatrendőrség viszont már nem működött. Egymás után alakultak a politikai vitakörök, az egyetemi ifjúság mind aktívabb lett, nyíltságuk átragadt a civil szemlélődőkre. Egyre több tabut sikerült megtörni. A szabadszellemű értelmiségiek, Ilia Mihály, Péter László, Katona Tamás és mások köré csoportosulva kis szellemi műhelyek éledtek meg. A lengyelországi változás is erjesztően hatott az erős kapcsolatokat építő Szegeden. A fővárosi mintára alakult repülő egyetemek, a Dialógus békecsoport tevékenysége, a bölcsészkari Gondolat-Jel folyóirat vagy a szociológiai táborok kisugárzása – mindezek beépültek abba a folyamatba, ami 1989-90- hez vezetett. Ennek parányi, de valós eleme volt a ’84-es szénválság kiváltotta népi indulat.