Sport

Világkupát nyert Olasz Anna

Világkupát nyert Olasz Anna

2021. augusztus 29., vasárnap
Világkupát nyert Olasz Anna

Olasz Anna aranyérmet nyert szombaton a FINA nyíltvízi úszó világkupa-sorozatának macedóniai állomásán, az Ohrid-tóban rendezett 10km-es viadalon. A tokiói olimpián negyedik versenyző hét év után nyert újra vk-viadalt, a férfiaknál az ötkarikás ezüstérmes Rasovszky Kristóf ezúttal negyedikként ért célba.

A szegedi úszónő - aki legutóbb 2014-ben Hongkongban nyert hasonló eseményen - pazar versenyzéssel, a táv második felén végig vezetve diadalmaskodott.

Olasz Annának megjött az önbizalma

"Mi, lányok ugye később indultunk, és a verseny vége felé egész tengeri körülmények között kellett úsznunk, annyira felerősödtek a hullámok. Ezt azért mondom, mert mióta hazajöttem az olimpiáról, csak napi egyet edzek - jó, akkor azért nyolc-tíz kilométert úszom, azaz nem lazsálok -, és Gellért Gábor szerint kifejezetten jól mentem, azaz nagy formakopás nem volt, szóval ő ezek alapján azt mondta, ugyanolyan bátran versenyezzek, mint az egész szezonban" - mondta Olasz Anna.  Hozzátette, a végén a nagy hullámoktól és attól sem ijedt meg, hogy szinte végig elől úszott: "Aztán azt mondtam magamnak, mégiscsak én vagyok az olimpiai negyedik, ezek a lányok ki sem jutottak Tokióba, azaz pánikra semmi ok. És tényleg én bírtam a legtovább. Talán az egész annak tudható be, hogy így erre az évre megjött az önbizalmam, és ez látszik az eredményeken is".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.