Közérdekű

Hatásosnak bizonyulnak a kormány lépései az építőanyag árak stabilizálására

Hatásosnak bizonyulnak a kormány lépései az építőanyag árak stabilizálására

2021. augusztus 17., kedd
Hatásosnak bizonyulnak a kormány lépései az építőanyag árak stabilizálására

A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs kedden tartott ülése után sajtótájékoztatót is tartottak, amely egy részéről korábban már beszámoltunk. Az otthonteremtési és más családokat segítő támogatásokkal kapcsolatban nyilatkozott Novák Katalin, továbbá szó esett még az építőipari alapanyagok áremelkedésének megfékezésére tett lépésekről is - ezzel kapcsolatban Gyutai Csaba, az építőanyag árak megfékezéséért felelős kormánybiztos adott tájékoztatást.

Gyutai Csaba elmondta, hogy tavaly a koronavírus-járvány miatt a magyar építésgazdaságban 8-10 százalékos visszaesés volt, de az idei számok alapján jó esély van arra, hogy 2021 második felében ledolgozzák a tavalyi visszaesést.

A magyar építőiparnak megfelelő rendelésállománya van, és nőtt a közbeszerzési eljárások értéke is, de van két probléma: az alapanyaghiány és az elszabadult árak.

-hangsúlyozta, továbbá emlékeztetett, hogy ezen problémák elhárítására megállapították a kritikus termékkört, és azok esetében előzetes exportregisztrációt írtak elő, amelynek során engedélyezik az exportot, vagy az állam élhet az elővásárlási jogával.

A bevezetés óta az elővásárlási joggal még nem élt az állam, mert a vállalatok megértették az intézkedést, és segítik a magyarországi alapanyagellátás folyamatosságát. A meghatározott területen megszűnt az alapanyaghiány.

A kormánybiztos továbbá közölte, hogy az építési termékek és építőanyagok közötti fuvarozásánál a kritikus termékkörök esetében regisztrációt vezettek be, a bányászat területén pedig minimum eladási árat határoztak meg, amely fölött 90 százalékos kiegészítő bányajárulékot kell fizetnie a vállalkozónak.

A kormány ezek mellett háttérmegbeszéléseket kezdeményezett, hogy Magyarország unión kívüli országokból is építőipari alapanyagokhoz jusson. Gyutai Csaba a tervezett beavatkozások között említette azt is, hogy mintegy 200 milliárd forint értékű tőkealapot hoznak létre a Magyar Fejlesztési Bank segítségével, amelynek a célja a magyar alapanyaggyártás támogatása lesz.

via MTI / Kiemelt kép: Balogh Zoltán (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.