Közérdekű

Vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar

Vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar

2021. július 16., péntek
Vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar

Szombaton éjjel véget ér az egyhónapos átfogó karbantartás a Nyugati pályaudvaron. Július 18-ától, vasárnaptól – a veresegyházi vonal kivételével – visszaáll a karbantartás előtti forgalmi rend, a munkák ideje alatt más budapesti állomásokra átirányított vonatok visszatérnek a Nyugatiba.

A csarnok tanévkezdésre várható újranyitásakor komfortosabb környezet, jelentősen jobb állapotú pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat. A pályakarbantartás érintette az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalak, valamint az S36-os jelzésű járatok utasforgalmát. A MÁV és a Volánbusz egyesülésének köszönhetően az autóbuszos pótlás zavartalan volt; az utasok a vasúti bérletekkel a vonatok által érintett átszállópontokról a BKK járataival is elérhették a belvárost a lezárás alatt.

Éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogadott a 144 éves Nyugati pályaudvar

Műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A napi átlagosan több mint 500 vonatot fogadó és indító pályaudvar infrastrukturális megújítása kiemelt cél a vasúttársaság fejlesztési terveiben az esztétikai felújítások mellett, hogy a forgalom július 18-i újraindulásakor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat. Átlagosan naponta több mint 150 fő dolgozott a különböző munkaterületeken.

Korszerűsítési és komfortjavító intézkedések

Kijavították a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat, talpfákat cseréltek, megújult az utastájékoztatás, megkezdődött az akadálymentesítés kiépítése. Korszerűsítették a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építettek át, vágánycserét végeztek mintegy 1600 méteren. A felsővezeték-hálózaton több mint 5 kilométeren cserélték a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400 darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építettek be. Ezek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökkenhet a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető a sebességkorlátozások bevezetése.

A munkálatok jelentős mértékben javítják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

Fotó: mavcsoport.hu

Korszerűsítették a hangos utastájékoztatási rendszert, valamint a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED falat telepítettek. A peronok aszfaltburkolatát 16 400 négyzetméteren cserélték. Rendbe tették a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, valamint a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeztek a peronokra és a csarnokba.

A csarnok tetőfelújítása augusztus végéig tart, a teljes tetőszerkezet átépítése pedig 2022. második negyedévében fejeződhet be a tervek szerint.

Az akadálymentesítés részeként – egy brüsszeli metróvonal és néhány olasz állomás után – Európában az elsők között a Nyugatiban megkezdődött a vak és gyengénlátó utasok részére okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávok kialakításra. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) képviselőivel egyeztetve, 2022-ig először a vágánycsarnokban, valamint a csarnokon kívüli peronok mentén; a II. ütemben pedig a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is kialakítják az okos taktilis sávokat. Ezeknek a jelzéseknek a célja, hogy talppal vagy segédeszközzel érzékelhető információt szolgáltassanak a környezetükben található akadályokról, veszélyhelyzetekről, illetve a biztonságosan használható közlekedési folyósokról. A rendszer akár a napi változásokat is tudja majd kezelni. A rendszer használójának a Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat, melyeket egy letölthető térképről nyer ki a rendszer. A pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére új rámpát is kialakítanak, az Örökségvédelmi Hatósággal egyeztettek szerint.

A pályaudvar tetőfelújítása során felépített állványzat után ismét megdőlt egy rekord a Nyugatiban. Ennyi idő – az átfogó karbantartás egy hónapja – alatt, ilyen összetett, szinte minden szakmát felölelő vágányzár még nem volt. A MÁV és leányvállalata, a MÁV FKG saját munkavállalói és számtalan külsős szakértő, szakember, összesen több mint hatszázan, a szélsőséges meleg ellenére fegyelmezetten, az ütemtervek szerint végezték munkájukat. Az új tetőt pedig letesztelte a természet. A néhány napja hirtelen lehullott nagymennyiségű csapadék nem tudott kifogni rajta, a csarnok mindenhol száraz maradt belül.

Fotó: mavcsoport.hu

A vasúttársaság az utasok tájékoztatása érdekében számos felületet felhasznált: az érintett megállókba, állomásokra és a Nyugati pályaudvarra nagyméretű információs táblákat helyeztek ki. Emellett a nagyobb csomópontokon (ideiglenes végállomásokon) térképes eljutási tájékoztatókat is kitett.

Több mint 30 féle tájékozódást segítő térkép készült.

Kijelezték a fontosabb információkat az állomási monitorokon, a hangos utastájékoztatásban is rendszeresen bemondták a fontosabb információkat. Több információs ponton diákmunkások segítették az utasokat a tájékozódásban, valamint szórólapokat osztottak az állomásokon. A Nyugatit érintő BKK járatokon is volt hangos tájékoztatás a lezárás teljes időtartalma alatt, továbbá a vasúttársaság közösségi médiafelületein és a médián keresztül is felhívták a figyelmet a lezárásra.

A csarnok tanévkezdésre várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat.

mavcsoport.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.