Vizsgálat indult a rasszistának, szexistának és homofóbnak bélyegzett szegedi professzor ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rektor vizsgálatot rendelt el Gulyás László ügyében – derül ki a  Szegedi Tudományegyetem közleményéből.

Mint azt a SzegedMa megírta, Gulyás László történész, főiskolai tanár a hallgatók szerint rasszista, homofób, szexista megjegyzések sokaságát használta online megtartott, a Migráció és menekültügy a XX. században című óráján.

A Szegedi Tudományegyetem csütörtökön kiadott közleményében az áll, “a Gulyás Lászlónak tulajdonított kijelentések ellentétesek a Szegedi Tudományegyetem értékrendjével. Az ügyben a rektor vizsgálatot rendelt el, annak lezárultáig az egyetem bővebb tájékoztatással nem tud szolgálni.”

Előző sztori

Szigorúbb létszámkorláttal nyitott újra több üzlet is

Következő sztori

Szegeden is megkezdik a várandós és szoptató anyák oltását

Legutóbbi hasonló cikkek