Közélet

Örökre velünk maradhat a Covid-19

Örökre velünk maradhat a Covid-19

2021. március 25., csütörtök
Örökre velünk maradhat a Covid-19

Talán a világ első számú szaktekintélye – az immár a hetedik amerikai elnök egészségügyi főtanácsadójaként szolgáló – Anthony Fauci mondta ki először még tavaly áprilisban, hogy akárhogyan is próbálkozunk, a Covid–19 fenyegetése talán soha nem fog teljesen eltűnni, ezért középtávon is meg kell tanulnunk együtt élni vele. A professzor szerint arra kell berendezkednünk tehát, hogy folyamatosan kontroll alatt tartsuk.

Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója 2020 májusában szintén úgy fogalmazott, hogy az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a koronavírus a nemi betegségekhez hasonló fertőző betegséggé „szelídül”, tehát területenként eltérő mértékben ugyan, de folyamatosan velünk marad, itt-ott újra és újra felbukkan majd, csak éppen az egészségügy idővel megtanulja kezelni.

Rusvai Miklós víruskutató tavaly júniusban ugyanígy látta, szerinte:

hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek.

Idén januárban amerikai kutatók modellezték a járvány lehetséges végjátékát, és arra jutottak, hogy a Covid–19 idővel közönséges náthává fog válni. A mostaninál sokkal enyhébb lefolyás és a mind több embernél kialakuló védettség azonban még korántsem jelenti azt, hogy maga a vírus is végleg eltűnne. Csak a tünetei lesznek kevésbé súlyosak.

Szlávik János infektológus 2020 decemberében szintén nem zárta ki, hogy a vírus akár a következő évtizedekben is velünk marad, viszont szerinte már nem fog az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni.

A vakcinagyártók is egyetértenek ezzel: Stephane Bancel, a Moderna vezére szerint is örökre velünk marad a vírus, és a BioNTech alapítói szerint sem fog eltűnni a koronavírus teljesen, sőt, rendszeres oltásokra lehet szükség az újabb mutációk ellen - foglalta össze az Index.hu.

A tekintélyes Nature magazin pár napja öt érvet is hozott arra, hogy miért nem radírozható le a Covid–19 végleg a föld színéről.

  • A védőoltások ugyan megóvnak a súlyos megbetegedéstől és a haláltól, ám egyáltalán nem biztos, hogy a beoltottak mindeközben nem fertőznek tovább másokat.
  • Az egész világot biztosan nem lehet átoltani, tehát mindig lesznek olyanok, akik nem védettek.
  • A vírus folyamatosan mutálódik, és ma még nem világos, hogy akik ma védettek, azok minden jövőbeli variánst is le tudnak-e majd küzdeni.
  • Az sem tudható ma még, hogy a gyógyulás vagy oltakozás utáni védettség meddig tart egyáltalán.
  • Hamis biztonságérzet alakulhat ki azoknál, akik átvészelték a fertőzést vagy megkapták a vakcinájukat, így tiszta erővel keresni fogják az emberi kapcsolatokat, ami megint csak a vírus terjedését segíti.

És hogy mikor lesz a világjárványból legalább endémia? A pandémiás szakasz végét, amiként a kezdetét is az egészségügyi világszervezet jelenti be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.